Ti küldtétek #50 - Görög mitológia a kortárs médiában

kép: AI/Padlet
Irodalom órai szorgalmi feladatok a görög mitológia témáira.

*

TUDÓSÍTÁS

Kedves nézőink, itt állunk a hátam mögött most miattam épp nem látható épület előtt. Állítólag ebbe az épület alatti labirintusba küldik a feláldozásra váró embereket. Ahogy látom, egy férfi épp most sétál be. Ő minden bizonyára Thészeusz lesz, aki egy híradással ezelőtt azt nyilatkozta, hogy megy és megöli a Minótauroszt. Bár a túlzott rámszeszes ital fogyasztásától ezt bárki mondhatja. és lehet, hogy csak a takarító mondta ezt. Mindenesetre a hangulat a tetőfokára hágott!
A körülöttem álló emberek most elcsendesedtek, mivel tudomásunk szerint itt hamarosan Minotarlósz István polgármester fog beszédet mondani. A híradónk sok szerencsét kíván Thészeusznak, reméljük nem fogja elveszíteni a fonalat. A történést tudósította: Gálya Noémi, Áve2 tények, Gnosszosz

*

RÖVIDHÍR

Halhatatlan isten született az olümposzi állatkertben. A gyerek annak ellenére jól van, hogy apja megpróbálta megenni. Az OMSZ azaz az Olümposzi Mentőszolgálat Pálfi Gregoriusz vezetésével a helyszínre ért, ahol Zeusz kartárs segítségével kiszabadították az újszülöttet.
A kisgyermek jól van, habár maradandó traumái keletkezhettek. Az apa egyébként büntetett előéletű, tudtunkkal Ré (alvilági nevén Napisten) segítségével évekig illegális piramis játékot szerveztek. Ha elítélik, akár 10 év életfogytiglant is kaphat a hírhedt Alvilágban nevű fegyházi intézetben. Erről nem mást, mint az Alvilág főigazgatóját, Hádészt kérdeztük, aki azt nyilatkozta, Memphisz az ilyen fajta bírói ítélethozásban.
Az újszülött isteni édesanyja is jól van, aki szerint ezek a történések náluk mindennaposak, de kárpótolja a gyermekei után kapott CSOK, ezért nincs oka panaszra.
A mai híreket Erős Antóniusztól hallották.

*

HELYSZÍNI RIPORT

Kedves nézőink itt áll mellettem Tyrannusné Kovács Ildicus athéni nyugdíjas, akit, mint szemtanút, az Icarus légi karambolról kérdezzünk.

- Mondja, kedves Ildicus, hogy történt a baleset?
- Hát, tudja, drága én már nem vagyok fiatal, gyerekként még T-Rex farmunk volt, meg minden, és hát nem vagyok fiatal, ezért a létrán sem tudok jól navigálni…
- Ne erről a balesetről beszéljen! Az Icarus balesetet mondja el!
- Ja, hát én már rég nem járok busszal!
- Sebaj, itt egy másik ember, ő talán tud segíteni, mondja látta a balesetet?
- Tudja épp kint voltam a kertben, amikor nézem az Ildicust, hogy áll a létrán amikor egyszer csak…
- Ne ezt! Az Icarus-Daidalos balesetet mondja el, ha kérhetem!
- Ja, hát tudja, épp jöttem ki az Athén hörpintőből, amikor nézem, hogy egy férfi óriási madárszárnyakkal repül az égen.
- Ekkor ön mire gondolt?
- Hogy mégis csak le kéne szokni az ivásról.
- Utána mi történt?
- Az az ember a szárnyakkal csak repült tovább. Repült balra, majd jobbra, majd megint balra, aztán megint jobbra…
- Ekkor mi történt?
- Elszédültem. Aztán egyszer csak a férfi szárnya kigyulladt, ő meg puff, bele a tengerbe!

- Köszönjük szépen az interjút! Kedves nézőink, ennyi volt a mai adásunk, a helyszínről Sanaxi Mandrosz jelentkezett, QTL híradó.

Fülöp Roland Attila 9.D


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ti küldtétek #13 - Kosztolányi Dezső Boldogság című novellájának elemzése

József Attila halála - az örök rejtély

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek