A magyar dráma napja 2024: Madách Imre és Fráter Erzsébet kapcsolatáról

1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját Paulay Ede rendezésében a Nemzeti Színházban. 1984-ben a Magyar Írók Szövetsége kezdeményezte, hogy ennek évfordulóján legyen a magyar dráma napja. Az emléknap célja a magyar színházművészet értékeinek jobb megismertetése, és az írók ösztönzése újabb alkotások létrehozására. Ezen a napon a magyar színházak külön programokat, rendezvényeket, előadásokat szerveznek, hogy ezekkel népszerűsítsék a magyar drámát.

***

Madách Imre és Fráter Erzsébet kapcsolatáról

Fráter Erzsébet 1850 körül (forrás: wikipedia)
Madách Imrét, úgy gondolom, senkinek sem kell bemutatni, a feleségét, Fráter Erzsébetet viszont talán igen, hiszen kevesen hallottunk róla. Ez mindazonáltal nem azt jelenti, hogy nincs mit tudni róla. Az ember tragédiájának Éváját ihlető asszony ugyanis viszontagságokkal és nehézségekkel teli életutat mondhat magáénak.

Madách és leendő felesége egy bálon találkoztak először, ahol a könnyed, életvidám lány és a befelé forduló, beteges író első pillantásra egymásba szerettek, s egy évvel később már meg is esküdtek. Házasságukat azonban nem mindenki támogatta, köztük Madách egyik jó barátja, valamint Majthényi Anna, Madách édesanyja sem. Az író nehezen tudott anyja és felesége között dönteni, mivel mindkettőjükhöz gyermeki ragaszkodással és szeretettel viszonyult, azonban a nézeteltérések ellenére a házasság első néhány éve felhőtlen boldogságban telt a pár számára. 

De sajnos a töréspont is hamarosan elérkezett, ugyanis miután Madáchot letartóztatták egy, a szabadságharcban részt vett, később halálra ítélt katona bújtatásáért, illetve be nem jelentett fegyvertartásért, a família két ellenségeskedő női tagja közt egyre inkább kiéleződtek az ellentétek.

Erzsébet ekkor már harmadik gyermeküket várta, az anyós azonban fia letartóztatásának hírére sem enyhült meg iránta. S mint hogy ő kezelte a családi vagyont, megtehette, hogy menye és unokái számára szinte semmi segítséget ne nyújtson. Ezen felül elkezdte Erzsébetről azt híresztelni, hogy férje távollétében hűtlenkedik.

Mire Madách visszatért, a családi élet már romokban hevert, és mivel ismerte felesége kissé kacér természetét, majdnem mindent elhitt anyja elbeszéléseiből. A házaspár kapcsolata végül a teljes kudarc után válással végződött. A család minden tagja megszenvedte a szakítást, mindez egyedül az anyós számára jelentett teljes körű győzelmet. A három gyermek élete innentől fordulatot vett. Egyedül Jolán vált stabil személyiségű felnőtté, míg Aladár spiritisztaként, Borbála pedig elmegyógyintézetben, őrültként maradt meg a köztudatban. 

Madách és felesége (forrás: vates.hu)
Madách tíz évvel a válásuk után, megrögzött nőgyűlölőként halt meg. Fráter Erzsébet pedig az alkoholizmusba menekült a teljes kétségbeesés elől, majd végül a szegények kórházában elszegényedve, megbomlott elmével hunyt el, és csak a rossz hírét hagyta a világra.

Ezen ismeretek fényében megvizsgálva Az ember tragédiája című művet, amely talán a leghíresebb magyar dráma, érthetővé válhat, hogy a „nő” szerepe miért olyan kettős benne. Hiszen míg Ádám képzeletében Éva egy tökéletes, eszményi nő, a történetben ő egy sokkal emberközelibb, ellentmondásos személyiségű nőalak, ahol hol csodálja és segíti a férfit, hol akadályozza az előbbre jutását, és olykor kegyetlen is. A kutatások szerint Éva alakját minden bizonnyal Madách felesége, Fráter Erzsébet ihlette.


További cikkeink a témában:

https://www.babitsma.hu/2022/09/a-magyar-drama-napja.html (2022 - A Tragédia ősbemutatójáról)
https://www.babitsma.hu/2023/09/a-magyar-drama-napja-2023-madach.html (2023 - Madách-emlékhelyek)

Sipos Piros Tulipán 11.F

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ti küldtétek #13 - Kosztolányi Dezső Boldogság című novellájának elemzése

József Attila halála - az örök rejtély

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek