Nick Hornby: Egy fiúról (részlet)

Kép forrása: Filmtett

Nick Hornby Egy fiúról (1998) című könyvének főszereplője egy Will Freeman nevű agglegény, aki az apja által hajdanán írt karácsonyi sláger jogdíjaiból éldegél gondtalanul. Hogy könnyen jusson alkalmi kapcsolatokhoz, egyedülálló apának hazudja magát, és még egy elvált szülőklubba is belép.

Egy nap véletlenül megismerkedik a különc tizenéves Marcussal, akinek egyetlen barátja sincs, a társai piszkálják az iskolában, és depressziós anyja mellett kénytelen ő lenni a felnőtt.

A történet elején a két ember még nem is tudja, mi mindent adhat nekik ez a barátság...

(A regényből 2002-ben film is készült Hugh Grant főszereplésével.)

***

Olvasd el a regényrészletet!
Emeld ki magadnak azokat a mondatokat, gondolatokat, amik megragadták a figyelmedet vagy megérintenek! 

***

Huszonkettő

Will igyekezett nem gondolni a karácsonyra, de ahogy közeledett, mégse tetszett neki annyira az az ötlet, hogy megnéz majd néhány száz filmet videón és elszív néhány ezer marihuánás cigit. Valahogy ez nem tűnt elég ünnepinek. […] Ahogy az ember a karácsonyt ünnepli, gondolta, az üzenet a világnak arról, hol áll az életben, valamiféle jelzése annak, hogy milyen mély vackot sikerült túrnia magának, s ennélfogva három napot belőtt aggyal, magányosan tölteni – nos, az olyan üzenet, amelyet talán mégse szívesen sugároz az ember önmagáról.

Így hát egy család kebelén fogja tölteni a karácsonyt, döntötte el – persze nem az ő családja kebelén, mert neki az nem volt. A szóba jöhető családok közül egyet mindenáron el akart kerülni: semmi szín alatt nem akarta úgy tölteni a karácsonyt, hogy valami kibaszott gerzemürzét eszik, nem nézheti a tévét, és lehunyt szemmel karácsonyi dalokat énekel. Óvatosnak kellett lennie, mert ha engedi magát sodortatni, egy pillanat alatt ott van, ahol a part szakad: nagyon gyorsan el kellett kezdenie úszni az ellenkező irányban.

Miután sziklaszilárdan eltökélte, nincs olyan isten, hogy Fionával és Marcusszal ünnepeljen december 25-én, némiképp meglepte, amikor másnap délután elfogadta Marcus meghívását – természetesen közös karácsonyozásra.

– Szeretnéd velünk tölteni a karácsonyt? – kérdezte Marcus, még mielőtt belépett volna a lakásba.

– Hm – mondta Will. – Ez... ööö... nagyon kedves tőled.

– Akkor jó – mondta Marcus.

– Én csak azt mondtam, hogy ez nagyon kedves tőled – mondta Will.

– De jössz.

– Nem tudom.

– Miért nem?

– Mert...

– Nem akarsz jönni?

– De, persze, dehogynem akarok, de... Mit szól hozzá a mamád?

– Ő is ott lesz.

– Aha, azt gyanítottam. De aligha szeretné, hogy én ott legyek.

– Már beszéltem vele. Azt mondtam, szeretném meghívni egy barátomat, és beleegyezett.

– Szóval nem mondtad meg neki, hogy én vagyok az?

– Nem, de szerintem sejtette.

– Honnan?

– Egyetlen más barátom sincs, nem igaz?

– Tudja, hogy eljársz hozzám?

– Asszem. Már nem kérdezi, úgyhogy asszem, már nem aggódik miatta.

– És tényleg nincs senki más, akit szívesebben meghívnál?

– Nincs hát. Meg ha volnának is, azokat úgyse engednék el hozzánk karácsonyi ebédre. Mert úgyis hazamennének ebédre. Persze a saját házukban laknának, úgyhogy nem kellene elmenniük sehova, nem igaz?

Willt lehangolta ez a beszélgetés. A maga mesterkélt, nyakatekert stílusában Marcus azt mondta: nem akarja, hogy Will magányosan töltse karácsony ünnepét.

– Még nem tudom biztosan, mit fogok csinálni.

– Hova máshova mehetnél?

– Sehova, de...

A beszélgetés hézagait rendszerint Marcus töltötte ki. Mindig nagyon figyelt, és minden hümmögést, őzést, tétovázást jelzésnek tekintett, hogy egészen új témára kell terelnie a szót. Most azonban valami okból felhagyott megszokott taktikájával, és szúrósan Willre meredt.

– Mit bámulsz? – kérdezte Will végül.

– Nem bámulok. Csak várom, hogy válaszolj.

– Válaszoltam. Azt mondtam, „sehova”.

– Azt mondtad, „sehova, de...”. Vártam, hogy mi jön a „de” után.

– Hát, semmi. Nem megyek sehová karácsonykor.

– Akkor eljöhetsz hozzánk.

*** 

Fogalmazd meg magadnak, mit jelentenek számodra a kiemelt mondatok, és hogy vajon miért pont azokat választottad!
Will vagy Marcus nézőpontjával tudsz inkább azonosulni?

Írj pár 5-6 soros rövid verset, aminek az egyik általad kiválasztott mondat az utolsó gondolata!
Rajzolj karácsonyi házat benne azokkal, akikkel a legszívesebben vagy ezekben a napokban!

(A szövegjavaslatért köszönet Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeutának és az alábbi podcastnak:
https://tilos.hu/episode/egyenes-labirintus/2023/12/09.)