"Nem kell félnetek, jó lesz" - Bánk Bán Beavatás (színházi ajánló)

Nemrég legújabb előadásával a Janus Egyetemi Színház járt iskolánkban. Szobaszínház keretein belül megvalósuló színdarabot hozták el nekünk, amelyben a tizedikes irodalomórákon megismert Katona József-drámát, a Bánk bánt tárták elénk saját feldolgozásukban. A Bánk Bán Beavatás című beavató előadást Ákli Krisztián rendezte, és leginkább az érettségizőknek készült. A végzősöknek kíván segítséget nyújtani, hiszen nem csak nemzetünk egyik legjelentősebb drámájáról, hanem az érettségin egy többször visszatérő tételről van szó.

Katona József drámájával szemben ebben az előadásban nem jelent meg az összes szereplő. Csupán a mű négy legfontosabb alakja szerepelt: Bánk, Ottó, Melinda és Gertrudis. A jelenetekben őket négy színész játszotta (György Zoltán Dávid, Várnagy Kinga, Popa Máté, Somogyi Bianka), azonban ez egyáltalán nem volt zavaró, mivel a szereplők megkülönböztetését egyszerű ruhák gyors cseréjével oldották meg. Hol egy napszemüveg, hol pedig egy pulóver került fel és le a színészekre. Emellett szerintem a szereplők ruháinak színei is mutatták, hogy az adott esetben kiről, kihez tartozó karakterekről van szó. Melinda és Bánk színe a bordó, Gertrudisé és Ottóé pedig a sárga volt. Mindez az egymással szemben lévő feleket, valamint a kapcsolatrendszereket is jelölhették. A ruhák mellett az egyéb kellékek is egyszerűek voltak. Különböző színű porokat használtak a bódítópor vagy a vér megmutatásához.

Szobaszínház lévén színpadként az osztályterem közepe funkcionált, amit két oldalról a közönség által elfoglalt székek szegélyeztek. Így szinte mi is a darab szereplőinek érezhettük magunkat. (Ez néha visszafogott nevetgélésre adott okot, amikor egy-egy színész közelebb jött a kelleténél.) 

Az teljes eredeti színdarab bemutatására most nem került sor, hanem csak az első négy rész legfontosabb jeleneteit tekinthettük meg. Ezeket mindig drámatanári magyarázat követte. Ákli Krisztián az egyes részek között a közönséggel (velünk) beszélgetett a látottakról, és az általunk elmondottakat további információkkal egészítette ki.

Számomra mindez hasonló volt egy olyan irodalomórához, az adott művet elemezzük, most azonban a színészek által játszott hosszabb-rövidebb jelenetek funkcionáltak irodalmi idézetekként.

Tehát az elhangzottak/eljátszottak végső soron a megállapításaink alátámasztásaként szolgáltak.

A jelenetek bemutatása és a kimaradt cselekményelemek szóban történő kiegészítése eredményeképpen teljesen követhető volt a történet még azok számára is, akik esetleg előtte esetleg nem olvasták Katona József drámáját, vagy teljes egészében már nem emlékeztek a történetre.

Bár érdekes és hasznos volt ez a fajta feldolgozása a műnek, szerintem (ha már elemzés) még további szempontok is előkerülhettek volna, mint például az, hogy milyen műfajú vagy melyik drámamodellbe sorolható ez a szöveg. Az azonban igaz, hogy az ilyesmivel a tanulmányaink során is találkozhatunk, ezzel az előadással pedig más rálátást is kaphattunk a drámára. Élőben láthattunk néhány epizódot, amit színházban talán eddig nem. Legtöbb esetben a színpadi műveket jobb színdarabként látni, hiszen azok elolvasása teljesen más és sokak számára talán nehezebb is, mint egy regényé vagy egy novelláé. 

Összességében a koncepciót rendkívüli jó kezdeményezésnek tartom, és szívesen megnéznék több ehhez hasonló feldolgozást olyan drámákról, amelyek szintén többször előkerülnek az érettségi tételsorban, mint például Henrik Ibsentől a Nórát vagy Molière-től a Tartuffe-öt.

A Janus Egyetemi Színház ezekkel az előadásokkal érthetően, könnyedén, szórakoztató módon elősegítené a művek megértését a fiatalok számára, ahogy ezt most is láttuk.

Hős Patrícia, 12.F

Fotók: PTE-Babits Facebook (Köbli Máté, 12. F.)