Ti küldtétek #32 - Újra és újra meghalok (diákvers)

Újra és újra meghalok 

kép: stockphoto

Meghalok reggel délben este
Felkelni már nem fogok
Én mint lélek e testben elbukok
Újra és újra ugyanúgy érezni
Rettegve ridegen rémesen remegni
Aztán bőgni vágni vérezve sírni
De végül újra csak felkelve pofára esni
Ennyi a világom ez vagyok én
Egy rakás csőd a magány és remény
A remény már meghalt a sírja maradt
Csupasz kopár és védtelen
Hát ő a hírhedt harmadik névtelen
A zúgás a sírás a sikoly az álmok
Félni az alvástól, mert tudod, hogy átok
Elátkozott és már nem alszol nem eszel
Az éhség szétfeszít fáj és lelkesít
Nem téged hanem a névtelent
Aki csak élősködik benned, hogy egyszer
Véget vethessen neked és nyerjen
Hát végül nyert és átadnám a díját
A jól megérdemelt csillogó jutalmát
Megölt egy lelket elásott egy esélyt
Véget vetett és elvette a reményt
Reméltem hogy megértem a mélyet
Reméltem hogy a gödörnek már csak vendége
Leszek s nem lakója, de látod, párnád lettem
Legalább puhára esel, ha esel
Ki esik ki zuhan ki csak süllyed
De végül egytől egyik itt végezzük
Életben vagy halálban, eljön értünk.

(Sz. H. 10. évf.)