Ti küldtétek #31 - Ég veled! (diákvers)

kép: etsy.com

Oly biztatóan tart meg a tenger mégis miért reménykedik bennem?
Hátamon lebegek síri csendben.
Csak a víz hullámzása, mi gondolataimat áthatja szüntelen.
Hogy jutottam én ide? Számít egyáltalán?
Itt vagyok, el kell engednem.
Sikíthatnék, de nem hallaná meg senki.
Miért nevetek ezen ?
Egy dolog fáj már csak...
hogy ezt tettem veled.

Anya én tudom, hogy önmagad hibáit véled bennem.
Te túlélted, de én gyenge voltam, bevallom.
Szeretlek, és szeretni foglak a végső hajnalon.
Nem tudunk, csak ketten az életért harcolni.
Kezed nyújtod, de egy rántással,
mint a libikókán játszunk egymással.
Szeretlek,
Miattad él csak érzelem szívemben.
Az egyensúly most neked kedvez, te vagy feljebb.
Ha most leszállok, vége a játéknak, s felülhetsz egy egyszemélyes hintára.
Kérlek, tartsd meg bizalmad, ami eddig kitartott,
és lökd magad a hintán egyre-egyre feljebb,
míg úgy nem érzed, a csillagokkal szállsz!
Engem meg nyomjon a hullám egyre-egyre lejjebb,
míg a levegő egy utolsó gömbként a hold fényével felszáll,
majd az élet légkörével összeáll!
Testem legyen cápa eledele, vagy a víz egyvelege,
lelkem, csendesedj el végleg, vissza ne térj,
mert rossz embert választottál, úgy hiszem!

Légy egy életvidám kisgyerek, s védd meg,
ahogy velem tetted évekig!
Ég veled!

(N. E. 10.F)