Babits 60: Babitsos – Komarovos „dinasztiák” 3.
Cikksorozatunkban olyan volt és jelenlegi Babitsos diákok nyilatkoznak, akik rokonok: szülők és gyermekeik, nagybácsik, nagynénik unokaöccsükkel vagy unokahúgukkal, testvérek, unokatestvérek. Így rövid páros interjúkat olvashattok a rovatban. Kérdéseinkkel azt próbáljuk körüljárni, hogy miért, milyen értékek mentén választották a Babits Gimnáziumot, mik a közös pontok, milyen hagyományokat őrzünk, és milyen változásokat látnak például a 25-30 éve ide járt szülők, rokonok?
A harmadik részben igazán különleges interjút olvashattok, ahol Márki Anita (9.B) és nővérei, Tímea, Anna és Noémi nyilatkoztak, akik szintén a Babitsba jártak.
Márki Anita vagyok, és a 9.b osztályba járok. Számomra gyerekkori álom volt, hogy ebben az iskolában tanulhassak. Mindig ámulva néztem a nővéreimet, és hogy milyen örömmel, jókedvvel veszik az iskolai akadályokat. Mindig is érdekeltek a nyelvek, így teljesen biztos voltam benne, hogy itt van a helyem. Annak ellenére, hogy alig egy éve járok ide, kis idő alatt is rengeteg új élményt szereztem. Már az első kirándulásunk is nagyon különleges volt, hiszen mindenkiben ott volt a várakozás az új tanév, új emlékek felé. A diákpolgár avató is különleges helyet tölt be a szívemben, hiszen rengeteget nevettem, és fantasztikus élmény volt. Számtalan példát fel tudnék sorolni a hétköznapokból is, amire jókedvvel gondolok. Őszintén még én sem tudom, hogy milyen irányba indulok el gimnázium után. Rengeteg tantárgy érdekel, így igyekszem minden irányban nyitott maradni, amíg még erre lehetőségem van. Hálás vagyok az iskolától kapott emlékeimért, és már hihetetlenül várom, hogy mit tartogat a következő 3 év.
*
Dévai (Márki) Tímea vagyok, 2014-ben érettségiztem, az angol osztály diákjaként. Ma is nagy szeretettel emlékszek vissza az ott töltött évekre. Tarnai Gábor volt az osztályfőnökünk, akinél jobbat nem is kívánhattunk volna. Igazi, összetartó osztállyá kovácsolt bennünket. Minden közösségi munkán, iskolai, osztály versenyen ott voltunk. A szecskaavatót és az osztályéneklési versenyt is megnyertük. Sok kedvenc tanárom volt, nem is tudnék választani. Száraz Tamás tanár úr földrajz óráit mai napig emlegetem ismerősöknek. Valahogy a számomra akkor unalmasnak tűnő tárgy, olyan érdekessé vált, hogy alig vártam az órák előtti becsengetést. Stölkler Nándor tanár úr minden óra elején megizzasztott bennünket a feleletekkel, ugyanakkor mindig volt valami poénja is számunkra. Tarnai Gábor angol órái nem múltak el Jóbarátok sorozat nélkül, ahogy a Hédi néni féle tesik se a levezető 30-30-10 nélkül. Persze, a meleg kakaós csiga a büfében is megérte azt a sok sprintelést harmadikról. De talán mégis a legemlékezetesebb emlékeim közé az iskolában bent alvós kóruspróbák tartoznak, és az éjszakai bújócska a félig sötét iskolában.
Érettségi után közgazdász lettem és a könyvelő képesítést is megszereztem. Jelenleg a PTE Orvostudományi Egyetemen dolgozok. Van egy két éves kisfiam is akinek még sokat fogok mesélni a gimis évekről.
Őszintén mondhatom, hogy nagyon meghatározó négy évet töltöttem itt, aminek minden egyes napjára szeretettel gondolok vissza. Remélem sokan átélhetik még az iskola varázsát.
*
Márki Anna vagyok, 2016-ban érettségiztem az angol osztály diákjaként. Mai napig szeretettel emlékszem vissza a gimnáziumban töltött évekre. Azon szerencsések közép tartozok, akik elmondhatják, hogy Molvayné Sárosi Eszter tanárnő volt az osztályfőnökük. Nála jószívűbb, odaadóbb, segítőkészebb vezetőt nem is kívánhattunk volna. Számomra mindenképpen meghatározó személyiség volt a négy év során, bármikor fordulhattam hozzá tanácsért, biztatásért. Sok kedvenc tanárom volt, nem is tudnék választani. Bedő Tünde tanárnő tanított meg küzdeni, szerettette meg velem a sportot és ő mutatott rá az erősségeimre, ami jelenleg a szakmámat is meghatározza. Rengeteg segítséget kaptam Betlehem Márta tanárnőtől, akire mindig szeretettel gondolok. A tanárnő a külön óráival a zenei fejlődésemet is támogatta. Balásy Szabolcs tanár úr, aki végigkísérte a gimnáziumi életem könnyebb és nehezebb időszakait, szintén rengeteg munkát fektetett a zenei előrehaladásomba. Mindig hálás leszek azokért az élményekért, tanácsokért, tapasztalatokért, amiket a Babits kórus tagjaként kaptam. A felejthetetlen kórusos iskolában alvásokat, éjszakai bújócskákat, táborokat a mai napig emlegetjük. Bár soha nem voltam jeles fizikából, Stölkler tanár úr felejthetetlen humora a mai napig megmosolyogtat. Az iskolai bálok, főzőversenyek, sportnapok, a mai napig eszembe jutnak. Érettségi után gyógytornász diplomát szereztem, illetve egyetemi éveim alatt kutatómunkákat végeztem. Jelenleg, a Harkányi Termál Rehabilitációs Centrumban dolgozok gyógytornászként. Hálás vagyok mindenért amit az iskolától kaptam.
*
Márki Noémi vagyok, és 2018-ban kezdtem el tanulmányaimat a Babits angol tagozatán,és nemrég, 2022-ben tettem le az érettségit. A nővéreim nyomdokaiba lépve választottam ezt az iskolát, hiszen mindkettőjüknek meghatározó volt az itt töltött időszak. Osztályfőnököm Engel Mária volt, akinek nagyon sok mindent köszönhetek, többek között a sikeres történelem érettségit is, amire valószínűleg nem készültem volna fel rendesen, ha ő nincs. Emlékszem, az első évben nagyon féltem-természetesen az amerikai gimis filmek miatt-a már már hírhedt gimis környezettől, de visszagondolva teljes mértékben pozitív csalódásban volt részem. Sajnos nekünk a pandémia miatt 1,5 év kimaradt a középiskolás életből, de nekem így is rengeteg élményben volt részem. A tanáraimat nagyon szerettem, bár a dolgozatok előtt ezt annyira nem hangoztattam, de nagyon hálás vagyok a szakértelmükért és a türelmükért, kifejezetten pedig azoknak a tanároknak akik a számomra legstresszesebb órákat is jó hangulatúvá tették. Éppen ezen okok miatt nem is szeretnék kiemelni se tantárgyakat, se tanárokat mert csak áradozni tudnék mindenről, az osztályomról nem is beszélve...
Számomra az osztályommal átélt események voltak a legmeghatározóbbak, tényleg nagyon hálás vagyok értük, mert nagyon támogató és különleges emberek. Ebből kifolyólag pedig, a kétnapos kirándulások voltak gimis életem csúcsai, hiszen itt nem csak őket, de a tanárokat is közelebbről megismerhettem. Persze rengeteg iskolai programot is említhetnék, mint a diákpolgár-avató, szalagavató, vagy csak a becsöngetés előtti témazárókra való kétségbeesett felkészülések, és estig sorolhatnám.
Érettségi után én még óriási kérdőjel volt bennem azzal kapcsolatban, hogy milyen pályát válasszak, sőt jelenleg sem tudom biztosan, de úgy döntöttem, hogy a következő tanévtől a közgazdasági pályára fogok kanyarodni.
Összességében, én mindenkinek ajánlom a Babitsot, aki színvonalas oktatást szeretne, és jó közösségben szeretné eltölteni a gimis éveit.
Mellettem Komarovista, illetve Babits-os volt, feleségem, nővérem, unokanővérem, 2 fiam, tehát hatan.
VálaszTörlésA feleségem és én Komarovosok a kissebbik fiunk Babtsos volt
VálaszTörlés