Ti küldtétek #26 - Március 15. a Babitsban

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc az újkori magyar történelem legjelentősebb fordulópontja. Március 15-én azokra emlékezünk, akik tenni akarásukkal, elszántságukkal, összefogásukkal örök példát állítottak elénk.

Az idei ünnep azért is különleges, mert 200 éve született az események egyik legismertebb alakja, és egyben a legnépszerűbb magyar lírikus, Petőfi Sándor. A márciusi ifjak vezéreként és március 15-e egyik hőseként, majd az 1848–49-es szabadságküzdelem mártírjaként a nemzeti legendárium egyik központi szereplője lett; a múlt század ötvenes-hatvanas éveitől ő jelentette a magyarság számára a nagybetűs Költő fogalmát. Életét legalább annyi kultusz veszi körül, mint a költészetét.

Az idei ünnepen az osztályok az osztályok (rövid ünnepi bevezető után) egy a PETŐFI 200 emlékév apropóján készült műsor egy részletét tekintették meg. A beszélgetésben a Petőfi Sándort, mint költőt és mint hazafit övező kultuszokról, költészetének taníthatóságáról, az ezzel kapcsolatosan felmerülő problémákról esett szó.

A beszélgetésben nyilatkozó szakértők: Kalla Zsuzsa, gyűjtemény főigazgató-helyettes (Petőfi Irodalmi Múzeum) és Nényei Pál, író, középiskolai tanár
A beszélgetés után tanulóink ötsoros formában rögzítették gondolataikat. A hívószavak (vagyis a vers első szavai): Petőfi, haza, szabadság, magyarság, forradalom, nemzet voltak.

Az alábbiakban válogatást teszünk közzé az elkészült versekből.
Az többi alkotás ezen a linken tekinthető meg: 
https://padlet.com/h_barbara/m-rcius-15-a-babitsban-2023-rhle84hodag5o5of 

Nemzet

Kitartó Összetartó
Harcolás Képviselés Kiáltás
Küzdelem Igazság Bátorság Biztonság
Haza

Magyarság
Sebzett, fáradt
Szeret, küzd, harcol
Kokárdájuk piros fehér zöld:
Magyarország 

Szabadság

A szabadság hív.
Lehet, hogy nehéz, 
De mindig ott egy kéz,
Mely egy jobb jövő felé,
Emelt fővel visz.

Március 15.

Magyarság! Mint Petőfi úgy szólok hozzátok
 Erős hanggal s szívvel járom az országot
 Szabadság,március, 15 , diadal
 Emlékszik ma erre idős és fiatal
 Magyarság! A nemzet dalát éneklem hozzátok

Lobogó

Megannyi vereség s győzelem szövetbe öltve,
A szélben táncol emléket őrizve.
Az utcán sétálva zászlókat nézem,
hőseink emlékei fel-feljönnek.
Szabadság érzete lángol fel bennem e múlt ifjainak köszönhetően.

Forradalom

Nemzeti, nehéz
Fellépés, kiállás, szembe nézés
Szomorú, véres, kegyetlen, szabadságérzet
Haza

Forradalom

Tragikus, élménydús
Buzdítanak, szónokolnak, harcolnak
Lázadás, lebonyolítás, ellenállás, leverés
Sorstalanság 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ti küldtétek #13 - Kosztolányi Dezső Boldogság című novellájának elemzése

József Attila halála - az örök rejtély

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek