"Határtalanul": magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Szlovéniában és Horvátországban

A 12.C osztály 2021. június 11-15-ig a „Határtalanul” pályázati program keretében (HAT-KP-2-2021/1-000083) tanulmányi kiránduláson vett részt. Az út célja az volt, hogy felkeressük történelmi emlékhelyeinket az Őrségben, a hetési tájegységen és a Muravidéken, továbbá kulturális és történelmi emlékeink nyomába eredjünk Horvátországban és az Adrián is, azaz felfedezzük a Zrínyi, Rákóczi, Frangepán család gyökerének fészkeit a történelmi Délvidékünkön. Az út Pécsről indult, majd Lendván, Felsőlendván, Ptuj és Zágráb érintésével eljutottunk Fiumébe, Abbáziába és Lovranba. Utunk során érintettük Varazsdot és Csáktornyát is.

Az első napon Muravidék ősi földjén Lendván megtekinttettük a Bánffy-Esterházy kastély kiállítását. Megcsodálhattuk Zala György alkotásainak miniatűr másait, valamint a híres hetési tájegységre jellemző viseletet és használati tárgyakat. Látogatást tettünk a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetben. Ezután busszal felkapaszkodtunk a lendvai szőlőhegyre, ahol felkerestük a Szentháromság kápolnát benne Hadik Mihály törökverő hadvezér üvegkoporsóját. Innen csodálatos kilátás nyílt a környékre, három ország látóhatárát pásztáztuk.

A történelmi nyugat-dunántúli Őrvidék középkori emlékeinek egyik kiemelkedő települése Bántornya, amelyet szintén meglátogattunk. A Bánffy-családhoz fűződő (és egyébként az El Camino zarándokút részét képező) Árpád-kori templomon román és gótikus stílusjegyeket egyaránt fellehetünk, falain Aquila János gyönyörű freskóit csodálhatjuk meg, köztük a Szent László-legendát is. Fakultatív programként Dobronakon elmentünk Európa egyik legnagyobb trópusi kertjébe, az Orchidea Farmra, ahol többek között banánfával, kakaó- és kávécserjével, és megannyi szebbnél szebb trópusi növénnyel ismerkedhettünk meg.

A második nap első programjaként kirándulásra indultunk a hármashatárra. A helyszínt Szlovénia (Türke) felől közelítettük meg. Három ország három településének (Felsőszölnök, Türke, Tóka) polgármesterei avatták fel hajdan ezt a háromoldalú gúlát, amely nem csupán a trianoni, hanem az 1919-es Saint-Germain-i békediktátumra is emlékeztet. A 384 m magasságban emelt emlékművet körbesétálva 3 országban lépkedhet a látogató – ma már vasfüggönymentesen, szabadon. Felsőlendván ellátogattunk Szlovénia legnagyobb kiterjedésű várába, amelynek elődjét még a 13. századi keresztes háborúk idején a templomosok építették.

A nap második felében Battyánfalvára látogattunk, ahol a település névadójának kastélyát látogattuk meg. A mai kastély helyén egykor a Széchy-család castelluma állott, amely házasság és birtokcsere útján előbb a Poppel, majd a Batthyány család birtokába került. Ez a castellum azonban 1645-ben leégett. Helyére építette 1648 és 1655 között Batthyány Ádám a ma is látható, részben felújított barokk kastélyt.

Következő állomásunk Ptuj gyönyörű vára volt. Megemlékeztünk Szlovénia legrégebbi városának magyar vonatkozásairól: a település IV. Béla és Mátyás király idejében Alsó-Stájerország részeként a Magyar Királyság része volt. A régi városkapuk egyikét Magyar Kapunak hívták. Levezetésként Ptuj ódon városközpontjában sétáltunk. A Flórián téren láthattuk az új városházát és a Szent Flórián szobrot, a Múzeum téren a régi városházát, mellette az ikonikus Orpheus emlékművet, a középkori Várostornyot és a Szent György plébánia templomot.

A harmadik napon a Fiuméhez tartozó Trsatba látogattunk. A Tersattoi Mária búcsújáró templom kápolnája magyar hadihajók emlékét őrzi (a Szent István, Viribus, Unitis, stb.). Felsétáltunk Tersatto várába, amelyet a Frangepánok építettek a 13. században. A tersattói lépcsőkön legyalogolva megismerkedtünk Fiume történelmi belvárosával, a korzón található Óratoronnyal, a kikötővel és annak magyar felirataival. A magyar időben épült a piac, a színház és egyéb fontos épületek: a Kormányzói Palota, a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság épülete, az Adria-palota, és az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. székháza. Felkerestük a magyar feliratú kikötői bójákat és a Baross-emléktáblát is.

A negyedik napon fakultatív hajózással kezdtük a napot, ezután Abbáziába látogattunk. Ennek a helynek minden villájához gazdag, sokszor nemesi származású magyar családok története fűződik. Sétálunk a tengerparton a híres, sziklába vájt sétányon és felkeressük a Hotel Palace Bellevue-t, ami Markusovszky Lajos 1848-49-es tábori főorvos utolsó lakhelye volt. Emlékét tábla őrzi a szálloda falán. A babérról elnevezett Lovranban a római időkből megmaradt házak között tettünk egy sétát, ez a városrész kacskaringós kis utcáival visszaadja az adriai falucskák mára eltűnő hangulatát. Itt, az ékszerdoboz óvárosában találjuk azt a villát is, ahol Feszty Árpád elhunyt.

A késő délelőtt és a kora délután egy része városnéző sétával telt Zágrábban, Horvátország fővárosában. Meglátogattuk a Káptalandombon emelt székesegyházat benne a Szent István kápolnával, ahol Szent László koronázási palástja is látható. Itt nyugszik Erdődy Tamás, valamint az 1919-es újratemetésük óta Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter is. A Káptalandombi városrészből átsétáltunk a Felsővárosba (Gradac), itt található a Jellasics tér és a Szent Márk tér a Szent Márk templommal, amit Horvátország és Zágráb címere díszít.

Ezután Varasd felé vettük az irányt, amely mintegy 200 évig volt Horvátország fővárosa. Városnézésünk során felkerestük az Erdődyek várkastélyát, és megnéztük Európa talán legszebb barokk belvárosát. Itt találjuk a Megyeházát, a Draskovics Palotát, a székesegyházat és a gyönyörű városházát is. Csáktornya a Zrínyiek sasfészke; megtekintettük a várat, tettünk egy kitérőt Szent Jeromos szlavóniai származású szentünk szobrához, a Zrínyi fához, Zrínyi teljes alakos szobrához, a honvédő háború áldozatainak emlékművéhez, és a turulmadaras központi emlékoszlophoz.

Az utazás során megismerhettük a meglátogatott tájegységek történelmi múltját, és a régió etnikai sajátosságait, magyarságának múltját és jelenét. Megvizsgálva a békeszerződés földrajzi aspektusait, a határok által teremtett gazdasági, társadalmi viszonyokat, sokat beszélgettünk Trianonról. Később az iskolában értékeltük az egész kirándulást, felelevenítettük a szép emlékeket és felidéztük a tanultakat. A kirándulás pótolhatatlan élményekkel gazdagított minket.

S. Gall Veronika

(A képek a kiránduláson készültek.)

















Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ti küldtétek #13 - Kosztolányi Dezső Boldogság című novellájának elemzése

József Attila halála - az örök rejtély

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek