Tehetségtár Vándorórák: Bakonyi kirándulás

Iskolánk néhány diákja márciusban a Bakonyba látogatott a Tehetségtár Vándorórák nevű természettudományos pályázat keretein belül. A foglalkozás célja, hogy a résztvevő tanulók bővítsék tudásukat, és megismerjék Magyarország tájait a természettudományok szempontjából. Ez a második utunk volt a programsorozat keretén belül. A BabitsMa oldalon az első, orfűi kirándulásról szóló cikkünket is olvashatjátok.

Március 11-én, pénteken már korán reggel útnak indultunk a halimbai üveggyár felé. Itt betekintést nyerhettünk a Halimba Crystal üvegmanufaktúra mindennapjaiba, vagyis megtudtuk, hogyan is készül az üveg. Az olvadt üvegtől, a csiszoláson keresztül egészen a csomagolásig követhettük  a kézműves üvegkészítés folyamatát. A halimbai üzem egy német cég tulajdonában van. Ezenkívül azt is elmondták, hogy a most készülő üvegpoharak vásárlója egy arab sejk. A tradicionális folyamat még ma is az egyik legjobb minőségű üveget adja, és a gyár rendkívül büszke, hogy továbbviheti a vidék hagyományait. Amint beléptünk a gyárba üvegfúvó férfiakat láttunk munka közben. Az emberek nyárias öltözetben, rövidujjúban és papucsban fújták, formázták az üvegolvadékot. Kis idő elteltével már mi is kezdtük érezni, hogy a hőmérséklet a gyár területén igen nyárias. 

Halimbai látogatásunk után Kolontárra indultunk, mely egy Ajkától 5 km-re fekvő település. Ezeknek a településeknek a neve sokak számára ismerős lehet a 2010-es vörösiszap-katasztrófa miatt. Ekkor 10 ember életét vesztette, illetve sokan megsebesültek egy kiküszöbölhető emberi hiba miatt. A helyszínen megmaradt épületek falán még mai napig jól látható, hogy az iszap nyakig felért. A patak közelében áll egy emlékház, melyet sokan meglátogattunk. Ezután néhányan megnéztük, hogy hogyan is néz ki ma az egykor vörösiszapban hömpölygő Torna-patak. A katasztrófa idején a teljes élővilága kipusztult az erősen lúgos szennyeződésnek köszönhetően, amit még ma is ki lehet mutatni. Mielőtt ismét buszra szálltunk geoládát kerestünk, melyet sikeresen meg is találtunk.

Ezután kis kitérőt tettünk a tapolcai Tescohoz, ahol egy szokatlan helyen és módon elfogyasztottuk ebédünket. A csapat nagy része a Tescoba ment ebédet venni, míg mások sokkal leleményesebben oldották meg az étkezést. A cikk írói és barátaik a buszról leszállva a bolt helyett egy buszmegállóba siettek. Itt előkerültek az ebédünkhöz szükséges kellékek és alapanyagok, a gázégő, a gyufa, az instant levesek, a kanalak és az edények. “Tűzhelyünket” a széltől védett buszmegálló egyik ülőhelyére helyeztük, majd edényünkbe vizet öntve és zacskós levest rakva kezdődhetett a főzés. Szerintem mindannyiunk részéről elmondható az, hogy egy buszmegállóban még sosem készítettünk és ettünk zacskós levest ezelőtt. Így az ebédünk hangulata, a bámuló emberek és a szokatlan főzési körülményeknek köszönhetően nagyon kellemes és szórakoztató volt. 

A finom ebédünket követően elmostuk edényeinket, felszálltunk a buszra és már indultunk is Szentbékkálla felé. A buszról leszállva útravalónak mindenki kapott 2 db csokit, hiszen egy hosszú, 11 km-es út előtt álltunk. A hegy aljától szőlőskertek mellett másztunk fel a hegyre, ahonnan nagyon szép volt a kilátás. A túra során megkerültük a Fekete-hegyet, illetve pihenőt tartottunk az Eötvös Károly kilátónál. Itt néhányan újra geoláda keresésre indultak, melyet ismét sikeresen megtaláltak. A rövid pihenő után nagy lendülettel indultunk tovább fáradtságunk ellenére, hiszen tudtuk, hogy még messze a túra vége. A Keleményes-völgyön való átkelés igen vicces volt, hiszen többen a fenekükön csúszva, illetve mások segítségét kérve tették meg az utat. A völgy után egy nagy rétre értünk, ahol már sokkal könnyebb volt a terep és mindenki két lábra emelkedhetett. A kilátás lélegzetelállító volt, ugyanakkor egy diák ekkorra már a Fekete-hegyi lávató óta cipelt egy bazaltot. Ezen a napon terv szerint ellátogattunk volna még a Kőtengerhez is, viszont erről sajnos le kellett mondanunk a sötétedés miatt.  Csoportunknak sietnie kellett, hogy minél előbb visszaérjünk a buszhoz. Innen már csak a szállásra, Rezibe vezetett utunk. 

Kirándulásunk második napján Hévízre látogattunk. Amint leszálltunk a buszról, az idegenvezetőnk, Gábor egy rövid bemutatkozás után kérdőíveket nyújtott át nekünk. Ezen a Hévízi-tó ökoszisztémájával kapcsolatos kérdések voltak. Pad hiányában egy kört alkotva egymás hátán írtunk. Ezután a városon keresztül elindultunk a Hévízi-tó irányába. Ott a tó egyik kifolyóját tekintettük meg. Ennek hőmérséklete körülbelül 24-26°C volt, így a márciusi hidegben látványosan gőzölgött a vízfelület. Ezt követően a tanösvény mentén utunkra indultunk egy 2-2,5 órás túrára. A sétány mellett égeresek voltak 1-2 fiatalabb csemetével, ezen kívül az őzek elől elkerítve láthattunk kocsányos tölgyeket is. A sok újratelepített fával örökerdőt szeretnének létrehozni, ami különböző korú és fajú fákat tartalmaz. A véderdőt a jelenlegi égeresek alkotják. Ez a tó felett lévő párapaplan megőrzése érdekében jelentős szerepet tölt be. Továbbhaladva a Hévízi-tó sokszínű élővilágát ismerhettük meg részletesebben. Megtudtuk, hogy a kifolyóban élnek trópusi guppik és szúnyogirtó fogaspontyok is. A tó több őshonos halfaj otthonaként is szolgál. Ilyen például a lesőharcsa és a szivárványos ökle. A víz különleges állatvilága mellett a növényvilága is sok  érdekességet rejt magában. Egyik ezek közül az indiai vörös tündérrózsa, ami egy nagyon szép, vízfelszínen élő növény. A víz élővilágának tanulmányozása után láposabb vidékre értünk, ahol megfigyelhettük a fagyöngyöt. Ezután elhaladtunk az Északi-kifolyó mellett és a nyugati véderdőhöz tartottunk. Utunk meredeknek és fárasztónak bizonyult, viszont a kilátásért megérte felmenni a hegyre. Túránk végeztével ismételten kézhez kaptuk az indulásunkkor kitöltött tesztjeinket. Így megtudhattuk, hogy mennyi új ismerettel gazdagodtunk ezen a napsütétes szombat délelőttön.

Két napon belül két túrán is részt vettünk, de még kalandjaink közel sem értek véget. Hiszen ezután következett a Keszthelyi-hegységben való túránk, ahol hévízi idegenvetőnk kísért minket tovább.

Úgy gondolom, hogy mindenki nevében állíthatom, ez volt a legnehezebb túránk a program keretein belül. A terep adottságai miatt hamar elfáradt a társaság, hiszen a hegy nagyon meredek volt, viszont a kilátás megért minden fáradtságot és erőfeszítést. A Vadlán-lik nevezetű barlangba is ellátogattunk, ami nagyon hangulatosnak és érdekesnek bizonyult. A kis barlang gyakorlatilag egy széles, sziklaeresz jellegű üreg. Alsó része dolomitból áll, középső része kvarcitos pannon homokkőből, amely fölé dolomitkonglomerátumos és dolomitbreccsás dolomit települt. Idegenvezetőnk itt a helyszín földrajzi jellemzőinek bemutatása mellett legendákat is mesélt erről az érdekes képződményről.

Ezután Vonyarcvashegyre mentünk, ahol egy kis séta után a Szent Mihály-dombra érve megtekintettük a Szent Mihály kápolnát. A kápolnát a néphiedelem szerint 1729-ben építtette az a 40 halász, akik szerencsésen megmenekültek egy pusztító balatoni viharból. A kápolnához fűződő legenda mese és valóság keveredése. A dombtetőről lenyűgöző kilátás nyílik Közép-Európa legnagyobb tavára, a Balatonra. A kirándulásunk előtt kisebb csoportokban hangalapú idegenvezetéseket készítettünk, amiket egy alkalmazás segítségével az adott helyszíneken meg is hallgattunk. Nem volt ez másképp itt, a kápolnánál sem. Érdekesnek találtuk, hogy így sok új információt tudtunk meg az egyes helyszínekről.

Bakonyi kirándulásunk utolsó helyszíne Gyenesdiás volt, ahol először a híres neves Móni Cukrászdába látogattunk el. A beszerzett süteményeinket a napsütötte Balaton parton fogyasztottuk el. Ez a szép helyszín igazán kellemes lezárása volt az utazásunknak.

Nagyon jól éreztük magunkat ezen a kétnapos kiránduláson és rengeteg új ismerettel, élménnyel gazdagodtunk. Köszönjük a szervező tanárok munkáját, hogy ilyen színvonalas és érdekes programokkal teli utazást szerveztek nekünk.

Írták: Józsa Anna és Horváth Milán 11.E osztályos tanulók

A képek saját készítésűek.