Rendhagyó irodalomóra Kemény Zsófival


2022. február 23-án Kemény Zsófi, slam poetry országos bajnok, költő, író, rapper nevén, Sophie Hard látogatott el iskolánkba, ahol egy rövid beszélgetés során bepillantást nyerhettünk a művészetébe, illetve az egyáltalán nem hétköznapi életébe. Zsófi köztudottan művészcsaládból származik, melynek előnyei és hátrányai végigkísérték az élete egyes szakaszait. Édesapja, Kemény István révén írói-költői körökben nőtt fel, majd több irodalmi versenyről szerzett tudomást, amelyekre benevezett. A felé irányuló elvárásokat mindig erősnek érezte, hiszen mindig egy adott mérce fölött kellett teljesítenie, ami még inkább motiválta őt valami új és eredeti megalkotására.

A beszélgetésben szó esett a gimnáziumi éveiről és a szerteágazó munkásságáról is. Megtudtuk, hogy nem rajongott az irodalomórákért, viszont a kötelező olvasmányokat mind elolvasta. A versek, slamek és prózaírás mellett pedig forgatókönyvírással és dalszövegírással is foglalkozik, ami valamennyire biztosítja azt, hogy valaki csak az írásból is megélhessen. Zsófi beszélt arról is, hogy a slam nem a "hivatalos" irodalom része, ezért nehéz volt ezekben a körökben elfogadtatni. Azzal viszont, hogy ismert slammerek szövegei verseskötetekben is megjelentek, mára már érvényesebbnek számít a műfaj.

A beszélgetés során számos kérdést is feltehettünk Zsófinak, mint például, hogy a fontosnak tartja-e a kortárs irodalmat az iskolában, és hogy a jelenlegi generációnak mely mai szerzők műveit adná a kezébe. Az első és egyértelmű javaslata Simon Marci volt. Őt mindenkinek tudná ajánlani, kiemelten azoknak, akik szeretnének a versolvasás világába belekóstolni, de nem tudják hol kezdjék. A másik példája pedig Sally Rooney volt, aki regényeivel nem véletlenül lett nemzetközileg elismert.

A rövid beszélgetés után pedig meghallgathattuk néhány verset és slamet is. Ezek a szövegek teljesen mértékben eltérnek a megszokott, iskolában tanult alkotásoktól. Olykor vulgáris nyelvezet, szleng, és mai témák jellemzik őket, ez pedig figyelemfelkeltő. Ilyesmit az órákon ritkán hallunk, ez pedig emlékezetessé tette ezt a rendhagyó irodalomórát is. Véleményünk szerint gyakrabban hallgathatnánk kortárs szerzőket, ugyanis ők a szépirodalmat is más szemszögből közelítik meg, ami hatással lehet arra, hogy a diákok hogyan viszonyulnak a költészethez és az irodalomhoz.

Farkas Boglárka, Cseke Zoltán 12.b

A képek a helyszínen készültek.






Kemény Zsófi - Szív és érv

Szív és érv Szív- és érvrendszeri beteg vagyok.
A befektetett éveim épp kamatoznak.
Fényárban úszom, vitorlázom,
nem mondanám magam alaposnak.
Nem tudok az idővel mit kezdeni,
kiszedem az órából, és csak nézem,
óránként egyre másfelé van észak,
és a jövőben óránként több az érvem.
Én magam raktam le, mint egy nagy egérfogót,
amin most átgázolok épp; egy akadályon,
pedig mindent akartam, csak egérfogni nem,
most már ezt hiába magyarázom.
Korszakot alkotok magamnak,
amiben pont elég nehéz lesz élni,
valaki húz engem valahonnan,
az ereje fordított őszi szélnyi.

Kemény Zsófi a moly.hu oldalonhttps://moly.hu/alkotok/kemeny-zsofi
Kemény Zsófi Till Attila Propaganda című műsorábanhttps://www.youtube.com/watch?v=jnFjWlMIVdA





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ti küldtétek #13 - Kosztolányi Dezső Boldogság című novellájának elemzése

József Attila halála - az örök rejtély

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek