"Kattints a nénire!" - Interjú a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjaival

"A Szomszédnéni Produkciós Iroda kolozsvári humortársulat 2001-ben alakult, tagjai Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs. A Dumaszínház tagjai, a Showder Klub , a Comedy Central és a Rádiókabaré állandó fellépői, 2011-ben megkapták a Magyar Rádió „Humor-Oszkárját” a Bonbon díjat, majd 2014-ben a Karinthy-gyűrűt." – olvashatjuk a Dumaszínház honlapján.

Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs erdélyi származású humoristák, és azért lehetnek igencsak kiemelkedőek a stand-up műfajában, mert előadásaik nem csak szórakoztató anekdotákból állnak, hanem rövid, hétköznapi (vagy éppen szokatlan) szituációk bemutatásával színesítik műsoraikat.  

Abban a szerencsében volt részem, hogy rövid írásos interjút készíthettem a fiúkkal, ahol válaszaikból azonnal kitűnik, hogy vérbeli humoristákról van szó.

KV: Mióta ismeritek egymást? Mi segített, hogy ennyire összhangban tudjatok lenni a színpadon?

TSz (Tóth Szabolcs): 2000-ben találkoztunk Kolozsváron a Kolozsvári Magyar Diákszövetség irodájában. Én elsőéves voltam, Béfé már másodéves. Ő éppen egy számítógép előtt ült, én pedig kaptam néhány plakátot, hogy menjek, és ragasszam ki a városban úgy, hogy közben ne találkozzak rendőrökkel. Akkor még nem is beszélgettünk, mégis úgy alakult, hogy a következő évben már együtt léptünk fel, mint Szomszédnéni Produkciós Iroda. Akkor még egyáltalán nem voltunk összhangban a színpadon. Én például a szövegemre koncentráltam, és arra, hogy ne vörösödjön el a fülem. Azt hiszem, akkor az volt a legnagyobb félelmem.

Később megtanultuk, hogy egymásra is kell figyelni, így már sokkal könnyebb összhangba kerülni a színpadon.

Béfé (Bálint Ferenc): Én nem emlékszem az első találkozásunkra, mert egy számítógép előtt ültem, és azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne humortársulatot alapítani. A világháló sok mindenre jó, de arra még akkor sem adott választ, hogy mi kell ahhoz, hogy vicces legyél, hogyan születnek a poénok, mi szükséges egy társulathoz, és hogyan lehettek ismertek…

Lehet, ha helyette inkább beszélgetni kezdek a plakátragasztó sráccal, akkor hamarabb választ kapok a kérdéseimre. Az összhanghoz pedig idő kell, és szerencsére nekünk abból rengeteg volt.

KV: Mi a legnehezebb a közös munkában?

TSz: Egy időben a próbaterem hiánya volt a legnehezebb, a legelképesztőbb helyekre jártunk próbálni. Érdekes, hogy most, amikor már ott van a Dumaszínház terme, ahol kedvünkre próbálhatnánk, még most is inkább a parkolóba megyünk ki, és ott próbáljuk el az új jeleneteinket... Vagy az utcán sétálva, miközben a járókelők azt hiszik, hogy hevesen vitatkozunk.

Béfé: Egyébként ennek a fordítottja is megtörtént. Valamin nagyon összekaptunk egy fellépés előtt, és épp hevesen vitatkoztunk az öltözőben, mire a pont akkor betoppanó kollégánk csak annyit kérdezett, hogy új jelenet?

KV: Hogyan találjátok ki az új szituációkat?

Béfé: A legegyszerűbb, amikor van adott egy téma, amire építeni lehet. Például pár éve eláraszották az internetet a motivációs tanácsadók a szupi kis közhelyeikkel… „Minden sikerülhet, ha igazán akarod, ami nem öl meg, csak erősebbé tesz”, és a társaik – úgyhogy elhatároztuk TSz-szel, hogy írunk egy új estet Anti-motiváció címmel. Így született az az egész estés műsorunk, amelyik azoknak szól, akik előtt, ha bezáródik egy ajtó, akkor nem egy ablak nyílik ki, hanem beázik a tető is. Illetve nem bánják, hogy vannak korlátaik, mert akkor legalább van mibe támaszkodni.

KV: Szöveget írtok, amit megtanultok, vagy inkább az improvizációra bízzátok magatokat?

TSz: Szöveget írunk, amit igyekszünk megtanulni. Színpadon viszont gyakran előfordul, hogy túl megírtnak érzek egy-egy mondatot, ezért másképp mondom, és akkor már úgy rögzül. Néha bekerül egy kis improvizáció is, aztán ha tetszik a közönségnek, beépítjük azt is a jelenetbe.

KV: Hogyan képzelitek el a közös jövőtöket?

Béfé: Jó lenne továbbra is humorral foglalkozni, és bízni abban, hogy a jövőben senki sem akar megenni Vuhanban egy denevért. A koronavírus járvány alatt ugyanis, fellépések híján, írtam két könyvet (Boldogságtól ordítani, Felelős Alkoholista), és őszintén mondom, hogy semmi sem tenne boldogabbá, mint abbahagyni az írást, és élőben fellépni, közönség előtt.

KV: Nagypapaként is szívesen álltok majd színpadra?

TSz: Az elmúlt időszak arra késztetett, hogy kétféle jövőt képzeljek el. Az egyik, amit korábban is képzeltem, hogy fellépésekre járunk öregen is, akár nagypapaként is. Habár azon nagyon meglepődnék, ha kiderülne, hogy nagypapa vagyok úgy, még nincs is gyerekem.

A másik elképzelés, hogy továbbra is lesznek járványok, nem lesz lehetőségünk fellépni, akkor meg targoncás leszek. Egy reklámforgatás közben voltunk egy nagy raktárban, ahol voltak targoncások és megkértük őket, hadd menjünk egy kört. Nem engedték. Azt mondták, engedély kell hozzá. Azóta is van bennem egy űr.

KV: Rettentően kíváncsi vagyok, hogy vajon nektek melyik a kedvenc kis jelenetetek?

Béfé: Én nagyon szeretem azt, amelyikben lingvisztikai összetűzésbe keveredek egy pékkel, annak kapcsán, hogy bagettnek vagy bágettnek ejtik-e a francia kenyeret.

Tsz: Szinte mindig a legújabb estünkből kerül ki az aktuális kedvenc jelenetem, mert azok még frissek, alakulnak, azok körül még van izgalom. Jelenleg az egyik legfrissebb jelenetünk a kedvencem, amely a Csodagyerek címet viseli, és szerepel benne egy csodagyerek is, de mivel egyikünk sem az, mindig a közönségből kérünk meg valakit, hogy legyen ő a csodagyerek.

KV: Köszönöm az interjút!

A Szomszédnéni Produkciós Iroda előadásai megtekinthetőek a társulat Youtube oldalán (https://www.youtube.com/user/szomszedneni).

Bálint Ferenc könyvei, Boldogságtól ordítani (A 100 legszebb veszekedés kezdetektől napjainkig) és Felelős Alkoholista (Túlélési tanácsok világjárvány esetére) kaphatóak a Libri és Líra könyvesboltokban.

Az interjút készítette: Kersák Viktória 11.C