Rendhagyó irodalomóra: Babits Mihály: Jónás könyve (Tandem Színház)
A 12. évfolyam magyar fakultációs csoportjai 2021. október 20-án egy valóban rendhagyó irodalomórán vett részt. Eleinte sokan hittük, hogy milyen jó, hogy jön majd egy színész és előad egy szöveget, és nem tudtuk elképzelni, hogy mégis hogy tölti ez majd ki a 90 percet. Azt hiszem mindannyian pozitívan csalódtunk.
Mindenki kicsit még a reggeli hangulatában fáradt be a terembe, ahol már ott várt minket Fábián Gábor színész, aki Babits Mihály: Jónás könyve című elbeszélő költeményét adta elő elképesztő átéléssel. Először természetesen bemutatkozott, elmondta, hogy debreceni születésű és miként került képbe nála a Jónás könyve: egy egyetemi feladat volt megtanulni, ami annyira jól sikerült neki, hogy jóval később is szinte tökéletesen tudta és mivel a szinte tökéletes nem volt neki elég, a hiányzó részeket újra megtanulta és az erdőben tekerve szokta mondogatni magába.
Eztán kezdődött a előadás. Azt gondolom, a szöveggel mindannyiunkat sikerült lekötni, néha egy-egy monológ alkalmával a szemünkbe nézett ezzel is bevonva minket. Az előadás egy adott része alatt még a villanyt is lekapcsolta, és a szemünket is becsuktuk, ami a történet adott részéhez (Jónás a cetben) illett is. A monológ végén megálltunk, és elgondolkodtunk azon, hogy miként döntenénk Jónás helyében. (A Jónás könyve, ha valaki még nem ismerné, arról szól, hogy Jónás prófétai feladatot kap Istentől, aki először nem vágyik erre a szerepre, majd mégis prédikálni kezd, de nem sok sikerrel.)
Aztán jöttek a kérdések: Mihez kezd a történtek után Jónás? Mit tennénk mi az ő helyében? Befejezte-e a küldetését, ha nem van-e értelme tovább harcolnia? Ezen kérdések segítségével jutottunk el a fő részéhez az órának, a Jónás-dilemmához. Ez egy olyan dolog, amivel az ember rengetegszer szembesül: megáradt a gonoszság, de ellene fellépni kockázatos. Megbeszéltük, milyen helyzetekben jöhet ez elő, majd arról is szó esett, milyen következménye lehet ezekben a helyzetekben annak, hogy az ember aktívan szembeszáll, vagy passzív magatartást mutat. Hogyan hat ránk és a környezetünkre, ha például fellépünk a hatalom ellen egy kisebb vagy nagyobb közösségben, vagy kiállunk az elnyomott társadalmi rétegek, csoportot mellett, fellépünk azokért, akiket bántanak. Ezen szempontok figyelembevételével még újra megválaszoltuk a kezdő kérdéseket, és sokaknak változott a meglátása. Végezetül pedig meghallgattuk Jónás imáját, és megtudtuk Jónás milyen döntést hozott.
Összességében azt gondolom, hogy egy nagyon élvezhető és gondolatébresztő előadáson vettünk részt, amiből, azt gondolom, mindenki sokat tudott tanulni.
A Tandem Színház 2021-ben Emberség-díjban részesült.
A Tandem Színház honlapja: http://tandemszinhaz.hu
A Tandem Színház youtobe csatornája: https://www.youtube.com/channel/UC3Db_bAaV5qJBoGLOOTr0yw
A Tandem Színház Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Tandem-Színház/100057126772908/
Írta: Palotai Benjámin 12.C
Varga Gábor fotói 2020. márciusában Fábián Gábor korábbi Babitsban tartott előadása alkalmával készültek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése