Pilinszky János, a magányos költő
De ki is volt Pilinszky János? És milyen volt Pilinszky János? Nyilván csak a művein keresztül lehet megismerni. Bár 12.-es tananyag, vettem a fáradságot, hogy kicsit belemerüljek a munkásságába. Nem volt egyszerű, és egy dolgot megállapítottam: nagyon bonyolult, összetett és zárkózott személyiségről van szó, és költészetét, ezáltal őt megérteni nem könnyű.
A kezdetben jogászként tanuló, majd később művészettörténetre átjelentkező Pilinszky épp egyetemi éveinek végét élte, amikor behívták katonának. Ez meghatározó pillanat volt az életében, nem feltétlenül a háború, hanem annak következményei miatt. A második világháború borzalmairól mindannyian hallottunk már, a költő ezt személyesen tapasztalta is. A lebombázott városok, rémült emberek és a koncentrációs táborok szörnyűségei örök nyomot hagytak a lelkén, és ez a költészetében is megmutatkozott. Első verseskötete, a Trapéz és korlát 1946-ban jelent meg, és tökéletesen tükröződik benne az a bűntudat és magány, amely Pilinszky összes versét végigkísérte. Az egyik, innen származó híresebb költemény, a Halak a hálóban sorait olvasva a hideg futkos az ember hátán. „Bűnhődünk, de bűnhődésünk / mégse büntetés / nem válthat ki poklainkból / semmi szenvedés.”
Vajon miből eredeztethető ez az önmarcangoló bűntudat? Ezt vajon csak saját magára, vagy az egész emberiségre vetíti ki? A traumatikus események bizonyosan meghatározóak voltak ebből a szempontból, de a legpontosabb választ talán maga a költő adja a Bűn és megbocsátás című, Új Ember folyóiratban megjelent írásában: „Minden bűn oka a szeretet hiánya, az önzés – az ember kiválása a tiszta jóból, lázadása Isten ellen. (…) Mivel pedig a bűn mindig a szeretet elleni vétek, ezért orvosolni is egyedül a szeretet síkján orvosolható. (…) El kell jutnom a fölismerésig, hogy bűnömmel a szeretet ellen vétettem.” Saját bevallása szerint tehát „vétkezett”, és élete végéig bűnhődnie kell emiatt. Ez az őt felemésztő érzés katolicizmusából is jöhetett, ugyanis gyerekkorától fogva szigorúan vallásos neveltetésben részesült, a Piarista Gimnáziumban tanult, és hite felnőttkorára a háború borzalmai után kifejezetten felerősödött. Ez az önvád azonban csak egy része a verseiben megjelenő szenvedés tematikájának, költészete során megfogalmazza, hogy szerinte a koncentrációs táborok a szenvedés körforgásának csupán egyetlen állomása. Párhuzamot von a bibliai szenvedéstörténet és a valóságos történelem között, így tehát abban hisz, hogy mindez ismétlődően történik meg az emberiséggel, akár Isten akaratából. „Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét.” – írja A „teremtő képzelet” sorsa korunkban című esszéjében.
A Trapéz és korlát a kortárs költők szemében naggyá tette Pilinszkyt, hisz egy feltörekvő, nagy jövőjű költőt láttak benne, azonban hamar csalódniuk kellett, ugyanis következő kötete csak 13 évvel később, 1959-ben jelent meg Harmadnapon címmel. A nagy szünet miatt nevezik „néma költőnek” is. Az ebben szereplő egyik neves alkotás az Apokrif, mely amellett, hogy Pilinszky egyik legismertebb műve, talán az egyik legbonyolultabb is, egy középiskolásnak nehezen értelmezhető. A vers a költő által megjósolt végítéletről, apokalipszisről szól, melyből nincs menekvés.
A Harmadnaponban megjelent másik híres verse, a Négysoros egy új versformátumot mutat be a költő arzenáljában, hiszen – ahogy a címe is utal rá – csupán négy sorból áll. „Alvó szegek a jéghideg homokban. / Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. / Ma ontják véremet.” Ez a négy sor egyszerűnek tűnik, ám a sorok között sokkal több jelentésréteg rejtőzik, mint azt elsőre gondolnánk. A legnépszerűbb értelmezés szerint az alvó szegek a homokban Jézus Krisztus keresztre feszítésére utalnak, tehát ismét a bibliai szenvedéstörténettel vannak összefüggésben. A verset olvasni borzongató élmény, mert olyan nyersen és tömören mutatja be a magányt. Az alvó szegek, a magányban ázó éjjelek, és az utolsó sorban bemutatott biztos halál mind negatív érzéseket váltanak ki bennünk, és a nyomasztó egyedüllét hangulatát tükrözik. Bár az égve hagyott villanynál mintha a remény tüze parázslana, az utolsó sor kegyetlen valósága mindezt könnyen kioltja. Bevallom őszintén, nekem is kellett pár olvasás, mire igazán értékelni tudtam ezt a verset, de most már látom, miért ilyen közkedvelt. Annyira egyszerű, és mégis sokatmondó, mely az igazán nagy költők eszköze, talán József Attila Két hexameterénél éreztem hasonlót: „Miért legyen én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Miért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”
Verseiben taglalja még Pilinszky a „tragikus létezéstudatot”, tehát hogy halálunk szükséges és elkerülhetetlen, de egyben iszonyú és tragikus. Számomra ez egy nagyon érthető, átérezhető gondolat, azonban meglepő azt látni, ezt hogyan közelíti meg a költő. Szerinte a pusztulásunk a bűneinkből fakad, de az nem bizonyos, vajon megváltódunk-e halálunk által. Ha azonban nem váltjuk meg bűneinket még életünk végével sem, érdemes-e igazán meghalni? Érdemes-e igazán élni? Gondolatébresztők Pilinszky sorai.
Érdekes és megosztó téma még Pilinszkyvel kapcsolatban a szexualitása. Bár voltak futó kapcsolatai nőkkel, sosem tudott igazán hosszú időre lehorgonyozni egy mellett. Első házasságát Márkus Anna feltörekvő festővel 1955-ben kötötte, de még ugyanezen évben el is váltak. Ezután továbbra is igyekezett megtalálni az igaz szerelmet, de kudarcot kudarcra halmozott, egészen az 1970-es évek elejéig, amikor megismerkedett Jutta Scherrerrel, akivel pár évig együtt is élt. Halála előtt három évvel ismerkedett meg második feleségével, Ingrid Ficheux-vel, akivel haláláig együtt is maradt. Hullámzó kapcsolatai miatt még saját maga is tűnődött azon, hogy talán a saját neméhez vonzódik: „Csupán titkának természetét sejtem. Ma már gyanítom, ez az egyetlen rossz. Lehetek gyilkos, homoszexuális (…)” Mindez a feltételezés azonban főként csak szóbeszéd volt róla, és sosem tudhatjuk már meg, mennyi igazságtartalma van, hiszen Pilinszkyről semmilyen forrás nem állítja, hogy férfival élt volna együtt. Viszont a nemi identitásának keresése is a személyiségének része volt, ami hozzájárulhatott ehhez a végtelen magányérzéshez.
Ahogy a cikk elején is írtam, költészete nehezen emészthető, és tinédzserként nem könnyű azonosulni gondolataival. Bár egy elismert költőről van szó, és sok ember véleménye nem tévedhet, de szerintem érzelmileg fel kell nőni, hogy igazán értsük és magunkénak érezzük műveit. Akit esetleg a cikk alapján megfogott Pilinszky költészete, előszeretettel ajánlanám ezt a beszélgetést. Pár kérdés mellett a költő saját verseit is felolvassa, mindenképpen érdekes meghallgatni.
***
Pilinszky születésnapját (Babits Mihályéval közösen) iskolánk egy alkotói pályázattal ünnepli meg, ahová mémeket és vers-parafrázisokat lehet beküldeni. Bátorítanám diáktársaimat, hogy vegyenek részt ezen a pályázaton! Erről több információt a Teams diákcsoportban találtok.
Knoch Dorottya 11.C
Megjegyzések
Megjegyzés küldése