Könyvajánló - Kass Morgan: Kiválasztottak (The 100)
Kass Morgan írónő 2013-ben megjelent könyve a Kiválasztottak (a The 100 első része) 2014-ben jelent meg. A belőle készült sorozat A visszatérők (The 100) címen 7 évadot élt meg. Én is azok közé tartozom, akik előbb látták a sorozatot, és azután kezdtek bele a könyv olvasásába. Ennek oka, hogy csak a sorozat nézése közben tudtam meg, hogy ez tulajdonképpen egy könyvadaptáció. Így a sorozatot befejezve kíváncsian álltam neki az első résznek, mivel a filmváltozat a végkifejlet felé haladva egyre nagyobb csalódást okozott a számomra.
A képernyőre vitt és a papíron levő történetnek szinte csak az alaptörténete egyezik meg. Míg például Bellamy, Clarke, Octavia, Wells nevű karakterek mindkét történetben szerepeltek, addig Glass, Luke és Graham csak a könyvben, Murphy, Raven, Finn pedig csak a sorozatban voltak jelen. De több mellékszereplő is különbözött a kettő cselekményben.
Az elbeszélést négy szereplő, a már említett, Clarke, Bellamy, Wells és Glass szemszögéből olvashatjuk. Történetükben évszázadok óta nem volt senki a Földön, mivel egy háború szinte lakhatatlanná tette azt. Így akik túlélték az egészet, az űrbe menekültek. Azonban továbbra is visszavágynak a bolygóra, valamint az egyik karakter felelőtlen tette egyre inkább szükségessé teszi azt, hogy lejussanak a Földre.
Az űrhajón levő szigorú törvények miatt rengeteg 18 életévét még nem betöltött gyereket ítéltek el. Nekik szabadságukat majd akkor fogják újra tárgyalni, amikor egy bizonyos életkor elérnek, addig pedig fogságban tartják őket. Ezen fiatalok közül 100-at kiválasztottak arra, hogy leküldjék őket a Földre annak érdekében, hogy megtudhassák, élhető-e már a Föld, és visszatérhetnek-e mindannyian, hogy újrakezdhessék az életüket. Kisebb-nagyobb zűrzavarok közepette le is küldik őket a Földre. Leérésüket követően pedig az emberekhez jellemzően azonnal elkezdődnek a konfliktusok, de ennek ellenére megpróbálnak az élelemmel gazdálkodni, és ideiglenes lakóhelyeket kialakítani.
Mivel csak az első könyvet olvastam eddig, nem alkothatok teljes véleményt a kettő összehasonlításában. Azonban, ha az első kötetet és a sorozat első évadját hasonlítjuk csak össze, akkor nálam nagyon magasan a sorozat nyeri a kört. Ennek oka legfőképpen az, hogy a sorozatban szerintem jobban fókuszálnak a kibontakozó sztorira, míg az első részben a könyv története nem igazán halad előre.
Ez mind persze csak az én személyes véleményem, és ettől függetlenül szerintem mindenképpen érdemes a könyvet is elolvasni, hiszen a különbségeik miatt, mintha két különböző történetet látnánk ugyanazzal az alapötlettel, ami, így belegondolva, elég izgalmas.
És nem is adom fel, kíváncsian várom, hogy a második könyv jobban belopja-e magát a szívembe.
EZ ÉS A KÖNYVSOROZAT TOVÁBBI RÉSZEI IS MEGTALÁLHATÓAK AZ ISKOLA KÖNYVTÁRÁBAN!
Írta: Hős Patrícia 10.F
Megjegyzések
Megjegyzés küldése