Határtalanul Erdélyben

A Határtalanul program keretein belül 2021. szeptember 21-25. között iskolánkból négy osztály utazott Erdélybe, ahol számos érdekes programon vettek részt, melyek segítségével jobban megismerték  a határon túl élő magyarok történetét.
A mi osztályunk, a 11. F is részt vett ezen a kiránduláson, és sok élménnyel gazdagodtunk, melyekből most összeszedtünk nektek néhányat.



Első napon
Aradon jártunk. Megtekintettük az aradi vértanúk emlékére állított Szabadság-szobrot, majd a késő délutáni órákban Déva várát jártuk körbe.

Második napon többek között Nagyszebenbe utaztunk, ahol “Szeben szemeiről” tudtunk meg többet és hallottunk a Hazugok hídjáról - ahol állítólag ha két szerelmes közül valaki hazudik, akkor összeomlik a híd. Ezek után körbejártuk a belvárost. (Személyes tapasztalat: Szebenben nagyon aranyosak az árus nénik.) A délutánt Brassóban töltöttük, ahol megtekintettük a Fekete templomot, majd körbenéztünk a városban. ( A lányok külön kedvence a három emeletes DM lett, jó szívvel ajánljuk mindenkinek!)




A harmadik napon Törcsváron jártunk, a szász határvárnál, amely Drakula-kastély néven is elhíresült. Az ottani kiállítás mindenkinek nagyon tetszett.(Egyik személyes kedvencünkké is vált!) Délután a Szent-Anna tóhoz utaztunk, amely a nagy hideg ellenére is (érzésre úgy mínusz 47 fok lehetett) nagyon elbűvölő volt, előtte pedig a Mohos-tőzeglápban sétáltunk. A Szent-Anna tónál mindenkinek ajánljuk az ottani kürtöskalácsot!

A negyedik napon Gyimesbükkre látogattunk. A település az ezeréves határ egyik átkelőhelye volt, ahol nagyon szép kilátás tárult elénk. A nap következő felében Nyergestetőn egy nagyon érdekes előadást hallottunk a helyi 48-as hősökről. A késő délutánt Székelyudvarhely megismerésével töltöttük. A város az esős időjárás ellenére is gyönyörű.


Utolsó napon
Segesvárra utaztunk, ahol egy rövid történelmi gyorstalpaló után szabadon körbenézhettünk a városban. Nagyon hangulatos kis kávézók vannak arrafelé, sőt az utolsó napunk tiszteletére még a nap is kisütött!

Ezután hazafelé vettük utunkat, és kezdetét vette a nagyon, de nagyon hosszú út. (De tényleg!)


Az estéink is jól teltek a különböző szálláshelyeinken, de ezt már mindenkinek a saját képzeletére bízzuk. ;-) 


Köszönjük a vendéglátást a helyi szállásadóinknak, a sok új ismeretet Juditnak, az idegenvezetőnknek, valamint minden tanárunknak és szervezőnek a munkáját, hogy lehetővé tették osztályunknak az utazást!


Összegezve élményeinket ez a pár nap nagyon gyorsan eltelt. Felejthetetlen emlékekkel gazdagodtunk, jó közösségépítő hatása volt, igazán jól éreztük magunkat! (Az egyik osztálynak még medvét is volt szerencséje látni.:))


Írta:

Kovács Adrienn és Ughy Dorina 11/F.


Fotók:

Balázsi Fanni 11/F.


Szerkesztette:

Kovács Adrienn 11/F.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ti küldtétek #13 - Kosztolányi Dezső Boldogság című novellájának elemzése

József Attila halála - az örök rejtély

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek