Könyvajánló: Káprázat

Aki látta a Ready Player One című filmet, vagy esetleg olvasta az eredeti könyvet, annak biztosan felkelti az érdeklődését a 2014-ben megjelent Claudia Gabel és Cheryl Klam által írt Káprázat. Ennek a sci-fi és ifjúsági regénynek 2015-ben folytatása is készült, Etherworld címen. (Azonban ebből magyar fordítás még nincsen.)

A könyvnek persze egyaránt vannak előnyös, és kevésbé tetsző vonásai. A történet fantasztikus, viszont én személy szerint egyik szereplőjét sem tudtam teljesen megszeretni, vagy közelebb érezni magamhoz. Ennek szerintem legnagyobb oka, hogy nem túlzottan kapunk képet a karakterekről.

Az elbeszélés főhősnője, Regan, aki nemrég vesztette el szeretett édesapját. Az apja volt az, aki kitalálta a címben is szereplő Káprázatot. Hogy mi is ez pontosan? Egy virtuális világ, ahol az emberek csak jót tapasztalhatnak, és teljes boldogság önti el a lelküket. Itt elrejtőzhetnek a külvilágban túlzottan kikészítő stressztől, kötelességektől és sok mástól, ami egy emberre nap, mint nap ránehezedik. Érthető okokból nagy népszerűséget szerzett már ez a program, amire a hozzá tartozó felszereléssel bármikor rácsatlakozhatnak. A történet Detroit városában játszódik, ahol Regan és családja is lakik. Ebben a jövőben egyre mocskosabb, szennyezettebb minden, így az itt élő lakosok egyértelműen inkább szeretnek a jobbnak hangzó Káprázatban időzni. Csakhogy azok mellett, akik imádják ezt a technológiai újdonságot, vannak, akik ellenzik. Regan próbálja mindig megvédeni elhunyt apja művét, de egy idő után már ő se lesz biztos abban, hogy a Káprázat valóban jó-e az emberiségnek.

A lány sok-sok titkot fedez fel. Még a legjobb barátjától, Patricktől is eltávolodik. Patrick vette át Regan édesapjától a Káprázatot forgalmazó céget, és a lány érzi, hogy a fiú nem mond el neki mindent. Emiatt pedig a lány nem biztos abban, hogy hihet-e neki ennyi elhallgatott információ után. Regan lassan már azt se tudja, hogy miben vagy kiben szabad teljes mértékben megbíznia, de azért akad majd segítőtársa.

Regan pedig jogosan mindent tudni akar. A Káprázatban egyszer csak az édesapját is meglátja. Ez pedig csak még jobban felkelti a főszereplőnk és a mi figyelmünket is egyaránt, hiszen nem ez lesz az egyetlen furcsa jelenség a Káprázat világában.

Mindig ismételt jövőbeli problémák hangzanak el ebben a műben is, ami talán nem is olyan messzi időket mutat be nekünk. Egy lehelletnyi romantikus szál, kalandok, hazugságok, rejtett segítségek azok, amik a könyvet mégiscsak izgalmassá teszik az elején elhangzott megállapításom ellenére. Lehet, hogy többen lesznek azok -köztük én is-, akiknek kissé elmegy a kedvük a virtuális dolgoktól, miközben olvassa ezt a kitalált sztorit, és inkább töltenének minél több időt a szabadban. Ez pedig szerintem nem is olyan nagy gond.

A KÖNYV MEGTALÁLHATÓ AZ ISKOLA KÖNYVTÁRÁBAN!!!

Könyvleírás és az olvasok véleménye: https://moly.hu/konyvek/claudia-gabel-cheryl-klam-kaprazat

Írta: Hős Patrícia 9. F

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ti küldtétek #13 - Kosztolányi Dezső Boldogság című novellájának elemzése

József Attila halála - az örök rejtély

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek