Az élet egy csoda, egy csoda! - Interjú Németh Daniella "Danóval"
Németh Daniella „Danó”, a Babits egykori diákja, 2013-ban kapott agyvérzést. Túlélte, és most óriási mosollyal az arcán üzeni a világnak: „Élni jó!” Nemrég elindította kerámiás vállalkozását, és szebbnél szebb agyagedényeket, tálakat, ékszereket alkot, amiknek különlegességük, hogy fél kézzel készíti őket. A vele készített interjút olvashatjátok.
-Először is, mesélj egy kicsit magadról!
-Németh Daniella vagyok, 24 éves, 3 testvérem van. 2013-ban kaptam egy agyvérzést. Ekkor a Babitsba jártam, azelőtt pedig a Sztáraiba. Nagyon szerettem iskolába járni és tanulni is. Mindenféle sportot nagyon szerettem, és sokszor mentünk mindenhova kirándulni.
Aztán 2013-ban, szeptember 7-én (mikor éppen a 11. osztályba készültem), kaptam egy nagyon súlyos agyvérzést egy rendezvényen. Nem is tudtuk az elején, hogy mi történt velem. Valaki azt ajánlotta, hogy menjünk haza, mert nem vészes, csak elájultam. De hajszál híján meghaltam. Az orvosok már lemondtak rólam, de Istennek hála, élek. Már az elején megalakult egy imacsoport, akik napi 24 órában imádkoztak értem, ezért élek még mindig. Az imának hatalmas ereje van.
- Az agyvérzés mennyiben változtatta meg az életedet, a hozzáállásodat az életedhez?
- Három hónapig kómában voltam és amikor felébredtem, azt hittem, hogy csak álmodom az egészet. Több mint egy hónap után rájöttem, hogy ez nem álom, ez a valóság, és ekkor összedőlt bennem minden. Az egész életem a kukába került. Mindent újra kellett tanulnom. Nem tudtam mozogni, még ezt a kezemet – mutat Danó a bal kezére – sem tudtam használni, és nem tudtam beszélni, járni, mozogni. A kóma alatt gépekkel kellett engem lélegeztetni, utána beindult a spontán légzés. Több évig nem tudtam feldolgozni, hogy miért pont velem történt ez a dolog, olyan fiatal vagyok ehhez. Nem értettem, hogy miért. Most már nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megmentett és hogy élhetek. Azért szoktam mindig nevetni és mosolyogni, mert nagyon jó élni. Az élet egy csoda, egy csoda, az egészség egy kincs! Erre csak az agyvérzés után jöttem rá.
Amikor beteg lettem, fel kellett költöznünk Budapestre. Miután felébredtem a kómából, először azt hittük, hogy pár hónap múlva úgy folytatódik az életünk, mint előtte. Senki nem mondta, hogy ilyen sokáig tart majd a felépülés. Aztán persze lassacskán kiderült, hogy ez élethosszig tart. Természetes szinten nem is lehet felépülni, de én hiszek a csodákban. Azon a nyáron visszaköltöztünk Pécsre. Ezzel teljesült az egyik álmom!
Már elég jól belejöttem ebbe a helyzetbe, főleg mert már sok éve így élem a mindennapjaimat. Újra tudok írni, mozogni… De az olvasással például hadilábon állok, sokkal nehezebben olvasok, mint korábban, mivel diszlexiám lett. Pedig világéletemben szerettem olvasni. Afáziás (beszédzavaros) vagyok, szóval szoktam vicceseket, furcsákat is írni, mondani. De szerintem ez nem zavaró, inkább humoros. A mozgásom is teljesen másmilyen, mint egy normális embernek. Annak is nagyon örülök, hogy megint önellátó vagyok. Nem volt egyszerű elérni, de szeretem a kihívásokat.
- Mi inspirált arra, hogy kerámiázni kezdj?
- Igazából engem nem vonzott az elején a kerámia. De aztán anya ajánlotta, hogy mi lenne, ha kerámiáznánk. Először nézegettem több fiókot Instagramon, aztán én is elkezdtem kerámiázni anyával meg az egyik kistesómmal. Egyre jobban tetszik, és egyre jobban szeretem a kerámiát, mert nagyon változatos és nagyon jó időtöltés. Anyától szoktam segítséget kérni, amikor úgy vagyok: -Jaj, elrontottam, most mit csináljak? – idézi fel nevetve a pillanatot -. Ő nagyon kreatív, én nem annyira, én inkább kocka vagyok… Neki más az erőssége. Ő kísérletezi ki nekem a kerámiát és aztán átadja nekem a tudását, megmutatja, hogy kell csinálni.
- Hogyan készül el egy-egy ilyen kerámia és mennyi idő, amíg megcsinálod?
- Az első feladat a formázás, a pecsételés, engóbozás (az első festés az agyagedényeken). A kerámiakészítés másik fontos feladata a szivacsozás, ettől lesz olyan szép sima. Utána sokáig szárítjuk, ehhez sok hely kell. Ezután kiégetjük, majd jön a mázazás. Utána újra kiégetjük. Mázazás közben nem érhetnek egymáshoz a tárgyak, ezért nagyon kevés készül el egyszerre, mert kicsi a kemencénk. De csak egy kis része a folyamatnak a kerámiázás. Fotózni, felrakni a közösségi média oldalra, az érdeklődőknek válaszolni, majd feltenni a fotókat a webshopba, lemérni, szöveget írni hozzá, utána csomagolni, postázni- ez mind sok-sok munka.
- Mi az, ami segített felállni a betegséged után?
- Sok ember próbált segíteni, de én nagyon ellenálltam és mindent megtettem, hogy ne hasson, amit csinálnak. Aztán Isten lehetett, aki megváltoztatott engem, és más, pozitív hozzáállást kaptam Tőle. Utána nagyon sok, nagyon szimpatikus, kedves, aranyos emberrel ismerkedtem meg és találkoztam . Korábban is voltak az életemben, akikre nagyon felnéztem és akiket nagyon szeretek.
- Láttam az oldaladon, hogy te letetted az érettségit, ami így nagyon komoly teljesítmény. Ez hogy sikerült?
- Mindent újra kellett tanulnom. Nemcsak az olvasást, írást, számolást, hanem a rágást meg a levegővételt is, de én nagyon szeretek tanulni. Az volt a szerencsém, hogy a memóriám nem sérült meg, ezért emlékeztem rád is, és így emlékeztem mindenkinek a nevére. 2015-2016-ban jártam a Mozgásjavítóba Pesten, ott kollégista voltam. Ott kilencedikbe kellett járnom. Nagyon szerettem a tanáraimat, a segítőimet, meg a gyerekekkel is jóban voltam, de nem az én osztályommal, hanem a kisebbekkel. Velük jobban tudtam beszélgetni, mint a saját osztálytársaimmal. Nem tudtam nagyon barátkozni velük, mert azt is meg kellett tanulni. Na de te az érettségit kérdezted! A Mozgásjavítóban 9. nyelvi előkészítőbe jártam, atán következő évben Dormán Judit, a budapesti Bornemisza Péter Gimnáziumból azt ajánlotta, hogy jelentkezzek a felnőttoktatásba.
A mozgásjavítóban azt mondták, hogy nem tudok semmi újat tanulni, de hát ez nem volt igaz! Elkezdtem 11. osztályba járni, egy hónapban csak két napon, péntek-szombaton volt konzultáció. Nem egy, hanem két év alatt sikerült érettségiznem, mert nagyon sokat kellett tanulnom. A szüleim sokat segítettek. Mivel én nem tudok annyira írni, ezért ők is bejártak, vagy anya, vagy apa, és jegyzeteltek. A tanárok azt is megengedték, hogy felvegyem az órát, ezért hang alapján jegyeztem meg a dolgokat. Volt egy anyuka, aki nagyon szorgalmas volt, tőle is kaptam jegyzetet. Az érettségivel nem kellett volna annyit várnom, mert szerintem sikerült volna már az első évben leérettségiznem, de én biztosra akartam menni. Nagyon jó eredménnyel zártam a gimnáziumot és az érettségit is. Majdnem minden tantárgyból kaptam dicséretet is, mert én voltam a legszorgalmasabb. Nem kellett írásbeliznem, csak szóbeliznem, és így sikerült leérettségiznem. Csak angolból írásbeliztem, az nem is sikerült olyan jól, na de mindegy…
- A kerámiádhoz honnan jönnek az ötletek?
- Hát, az Instagramon szoktam nézelődni, nekem is van egy fiókom, amin kerámiás videókat rakok fel mindenféle alkotótól (@ceramicsvideos, Danónak itt 130.000 követője van), és anya szokta nézni, hogy mi az, amit mi is meg tudnánk csinálni. Nekem is volt saját ötletem, és vannak olyanok, amit anya talál ki.
-Nemrég indítottad el a webshopodat, hogy fogadták az emberek?
- Nagyon sokan rendeltek! Nagyon sokan mondták, hogy milyen gyönyörűek, milyen szépek. Nagyon tetszik nekik, amit csinálok. Ettől erőt kapok, hogy érdemes folytatnom!
- Képeiden is feltűnt, hogy te nagyon sokat mosolyogsz, nagyon vidám vagy, honnan van ez a sok öröm és energia benned?
- Ez az élet öröme!
http://www.danoceramics.com/ (Danó webshopja)
https://www.instagram.com/dano.ceramics/ (Danó Instagram oldala)
Írta: Lukács Zsuzsanna (10. B)
Szerkesztette: Kersák Viktória (10. C)
-Először is, mesélj egy kicsit magadról!
-Németh Daniella vagyok, 24 éves, 3 testvérem van. 2013-ban kaptam egy agyvérzést. Ekkor a Babitsba jártam, azelőtt pedig a Sztáraiba. Nagyon szerettem iskolába járni és tanulni is. Mindenféle sportot nagyon szerettem, és sokszor mentünk mindenhova kirándulni.
Aztán 2013-ban, szeptember 7-én (mikor éppen a 11. osztályba készültem), kaptam egy nagyon súlyos agyvérzést egy rendezvényen. Nem is tudtuk az elején, hogy mi történt velem. Valaki azt ajánlotta, hogy menjünk haza, mert nem vészes, csak elájultam. De hajszál híján meghaltam. Az orvosok már lemondtak rólam, de Istennek hála, élek. Már az elején megalakult egy imacsoport, akik napi 24 órában imádkoztak értem, ezért élek még mindig. Az imának hatalmas ereje van.
- Az agyvérzés mennyiben változtatta meg az életedet, a hozzáállásodat az életedhez?
- Három hónapig kómában voltam és amikor felébredtem, azt hittem, hogy csak álmodom az egészet. Több mint egy hónap után rájöttem, hogy ez nem álom, ez a valóság, és ekkor összedőlt bennem minden. Az egész életem a kukába került. Mindent újra kellett tanulnom. Nem tudtam mozogni, még ezt a kezemet – mutat Danó a bal kezére – sem tudtam használni, és nem tudtam beszélni, járni, mozogni. A kóma alatt gépekkel kellett engem lélegeztetni, utána beindult a spontán légzés. Több évig nem tudtam feldolgozni, hogy miért pont velem történt ez a dolog, olyan fiatal vagyok ehhez. Nem értettem, hogy miért. Most már nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megmentett és hogy élhetek. Azért szoktam mindig nevetni és mosolyogni, mert nagyon jó élni. Az élet egy csoda, egy csoda, az egészség egy kincs! Erre csak az agyvérzés után jöttem rá.
Amikor beteg lettem, fel kellett költöznünk Budapestre. Miután felébredtem a kómából, először azt hittük, hogy pár hónap múlva úgy folytatódik az életünk, mint előtte. Senki nem mondta, hogy ilyen sokáig tart majd a felépülés. Aztán persze lassacskán kiderült, hogy ez élethosszig tart. Természetes szinten nem is lehet felépülni, de én hiszek a csodákban. Azon a nyáron visszaköltöztünk Pécsre. Ezzel teljesült az egyik álmom!
Már elég jól belejöttem ebbe a helyzetbe, főleg mert már sok éve így élem a mindennapjaimat. Újra tudok írni, mozogni… De az olvasással például hadilábon állok, sokkal nehezebben olvasok, mint korábban, mivel diszlexiám lett. Pedig világéletemben szerettem olvasni. Afáziás (beszédzavaros) vagyok, szóval szoktam vicceseket, furcsákat is írni, mondani. De szerintem ez nem zavaró, inkább humoros. A mozgásom is teljesen másmilyen, mint egy normális embernek. Annak is nagyon örülök, hogy megint önellátó vagyok. Nem volt egyszerű elérni, de szeretem a kihívásokat.
- Mi inspirált arra, hogy kerámiázni kezdj?
- Hogyan készül el egy-egy ilyen kerámia és mennyi idő, amíg megcsinálod?
- Az első feladat a formázás, a pecsételés, engóbozás (az első festés az agyagedényeken). A kerámiakészítés másik fontos feladata a szivacsozás, ettől lesz olyan szép sima. Utána sokáig szárítjuk, ehhez sok hely kell. Ezután kiégetjük, majd jön a mázazás. Utána újra kiégetjük. Mázazás közben nem érhetnek egymáshoz a tárgyak, ezért nagyon kevés készül el egyszerre, mert kicsi a kemencénk. De csak egy kis része a folyamatnak a kerámiázás. Fotózni, felrakni a közösségi média oldalra, az érdeklődőknek válaszolni, majd feltenni a fotókat a webshopba, lemérni, szöveget írni hozzá, utána csomagolni, postázni- ez mind sok-sok munka.
- Mi az, ami segített felállni a betegséged után?
- Sok ember próbált segíteni, de én nagyon ellenálltam és mindent megtettem, hogy ne hasson, amit csinálnak. Aztán Isten lehetett, aki megváltoztatott engem, és más, pozitív hozzáállást kaptam Tőle. Utána nagyon sok, nagyon szimpatikus, kedves, aranyos emberrel ismerkedtem meg és találkoztam . Korábban is voltak az életemben, akikre nagyon felnéztem és akiket nagyon szeretek.
- Láttam az oldaladon, hogy te letetted az érettségit, ami így nagyon komoly teljesítmény. Ez hogy sikerült?
A mozgásjavítóban azt mondták, hogy nem tudok semmi újat tanulni, de hát ez nem volt igaz! Elkezdtem 11. osztályba járni, egy hónapban csak két napon, péntek-szombaton volt konzultáció. Nem egy, hanem két év alatt sikerült érettségiznem, mert nagyon sokat kellett tanulnom. A szüleim sokat segítettek. Mivel én nem tudok annyira írni, ezért ők is bejártak, vagy anya, vagy apa, és jegyzeteltek. A tanárok azt is megengedték, hogy felvegyem az órát, ezért hang alapján jegyeztem meg a dolgokat. Volt egy anyuka, aki nagyon szorgalmas volt, tőle is kaptam jegyzetet. Az érettségivel nem kellett volna annyit várnom, mert szerintem sikerült volna már az első évben leérettségiznem, de én biztosra akartam menni. Nagyon jó eredménnyel zártam a gimnáziumot és az érettségit is. Majdnem minden tantárgyból kaptam dicséretet is, mert én voltam a legszorgalmasabb. Nem kellett írásbeliznem, csak szóbeliznem, és így sikerült leérettségiznem. Csak angolból írásbeliztem, az nem is sikerült olyan jól, na de mindegy…
- A kerámiádhoz honnan jönnek az ötletek?
- Hát, az Instagramon szoktam nézelődni, nekem is van egy fiókom, amin kerámiás videókat rakok fel mindenféle alkotótól (@ceramicsvideos, Danónak itt 130.000 követője van), és anya szokta nézni, hogy mi az, amit mi is meg tudnánk csinálni. Nekem is volt saját ötletem, és vannak olyanok, amit anya talál ki.
-Nemrég indítottad el a webshopodat, hogy fogadták az emberek?
- Nagyon sokan rendeltek! Nagyon sokan mondták, hogy milyen gyönyörűek, milyen szépek. Nagyon tetszik nekik, amit csinálok. Ettől erőt kapok, hogy érdemes folytatnom!
- Képeiden is feltűnt, hogy te nagyon sokat mosolyogsz, nagyon vidám vagy, honnan van ez a sok öröm és energia benned?
- Ez az élet öröme!
 |
Danó, és legjobb barátjője, Rita, aki miatta lett gyógytornász |
http://www.danoceramics.com/ (Danó webshopja)
https://www.instagram.com/dano.ceramics/ (Danó Instagram oldala)
Írta: Lukács Zsuzsanna (10. B)
Szerkesztette: Kersák Viktória (10. C)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése