Ti küldtétek #9 - Egy középkori város
Egyszer egy napon, a városi tanács polgármestere odalépett hozzám. Jó öreg volt már, és én akartam a székébe kerülni, ezért bájos mosollyal köszöntöttem.
-Wittelsbach! Trier érseke úgy döntött, hogy látogatóba jön hozzánk! A Te feladatod lesz, hogy körbevezesd a városban, és megmutass, elmondj neki mindent!
-Uram, ha szabad tudnom, mi célból érkezik ide az érsek úr?
-Ezt nem kötötte az orromra, holnap pont délben érkezik hintóval! A díszünnepség megszervezésével már megbíztam Ludwig van Haagent.
-Pont azt a pojácát? - gondoltam magamban. Annyira felidegesített, hogy az a talpnyaló Ludwig kapta meg a feladatot, hogy meg sem fordult a fejemben, miért nem a plébános úr fogadja őszentségét.
-Wittelsbach! Maga meg mit csinál? Őméltósága a város történetét itt akarja meghallgatni.
-Nos őméltósága, akkor bele is kezdenék a város eredettörténetébe. Valamikor nagyon régen, itt ebben a városházában nem állt más, csak sátrak, és összetákolt, szedett-vedett kunyhók, hisz a kereskedők, akik a Hanza útvonal mentén jöttek, itt, Észak Brabantban találtak megfelelő, szilárd talajt, valamint hozzá kellően mély öblöt, hogy hajóikkal kiköthessenek, ők maguk pedig megpihenhessenek. Ez egy idő után praktikus megoldásból szokássá vált, és ezt felismerve sok élelmes iparos és munkás letelepedett itt. Fogadókat építettek, saját kis közösségben éltek. Később ideözönlöttek a letelepedni kívánó kereskedők is, akik itt bekapcsolták Brabant hercegségét, és a Waal-vidéket a Hanza kereskedelembe. Természetesen ezért sok környező nemes lázongani kezdett, akik nem nézték jó szemmel a polgárok gazdagodását, és az egyházzal karöltve mondvacsinált indokokkal …
- Áúú…! A polgármester belerúgott a bokámba. Visszagondoltam, és rájöttem mit mondtam. Nem baj, nem jöhetek zavarba, jó családból való vagyok, a dán király is rokonom.
- Úgy értem, hogy az egyházat kihasználva …, bizonyára csak nyelvbotlás volt. Tehát mondvacsinált indokokkal, ki akarták véreztetni az itt kialakulóban lévő települést. Ezt azonban megakadályozta maga Brabant hercege, aki megadta a kereskedőknek a kiváltságlevelet. Ennek viszont az volt az ára, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehetünk függetlenek Brabant hercegségétől, és mindig neki fogunk adót fizetni, valamint árumegállítási jogot nem kaphattunk, a diplomáciai zavargások elkerülése miatt… A kereskedőknek ettől függetlenül, így is megérte, tehát belementek. Így lett önkormányzatunk, ami tarthat vásárokat, bíráskodhat a városlakók fölött, és saját rendeleteket is hozhat. Ide települt a plébánia is, és felépítették szépséges templomunkat. Most szeretném megkérni Őméltóságát, hogy fáradjon be a hordszékébe, és induljunk el, városi körútjára.
Amíg Őméltósága készülődött megkérdeztem a polgármestert.
- Uram, nem kellene megkérni őméltóságát, hogy vegye le az ékszereit?
- Ugyan Wittelsbach! Hogy lehet ilyen szemtelen? Örüljön, hogy ezek után nem rúgatom ki, ha túléli ezt a mai napot!
-Wittelsbach! Trier érseke úgy döntött, hogy látogatóba jön hozzánk! A Te feladatod lesz, hogy körbevezesd a városban, és megmutass, elmondj neki mindent!
-Uram, ha szabad tudnom, mi célból érkezik ide az érsek úr?
-Ezt nem kötötte az orromra, holnap pont délben érkezik hintóval! A díszünnepség megszervezésével már megbíztam Ludwig van Haagent.
-Pont azt a pojácát? - gondoltam magamban. Annyira felidegesített, hogy az a talpnyaló Ludwig kapta meg a feladatot, hogy meg sem fordult a fejemben, miért nem a plébános úr fogadja őszentségét.
Másnap délben, megérkezett az érsek úr. Elmondták a szokásos köszöntőket, megették az ebédet és bemutattak neki. Én illedelmesen kezet fogtam vele, és elindultam egyenesen. A polgármester visszarángatott.
-Wittelsbach! Maga meg mit csinál? Őméltósága a város történetét itt akarja meghallgatni.
-Nos őméltósága, akkor bele is kezdenék a város eredettörténetébe. Valamikor nagyon régen, itt ebben a városházában nem állt más, csak sátrak, és összetákolt, szedett-vedett kunyhók, hisz a kereskedők, akik a Hanza útvonal mentén jöttek, itt, Észak Brabantban találtak megfelelő, szilárd talajt, valamint hozzá kellően mély öblöt, hogy hajóikkal kiköthessenek, ők maguk pedig megpihenhessenek. Ez egy idő után praktikus megoldásból szokássá vált, és ezt felismerve sok élelmes iparos és munkás letelepedett itt. Fogadókat építettek, saját kis közösségben éltek. Később ideözönlöttek a letelepedni kívánó kereskedők is, akik itt bekapcsolták Brabant hercegségét, és a Waal-vidéket a Hanza kereskedelembe. Természetesen ezért sok környező nemes lázongani kezdett, akik nem nézték jó szemmel a polgárok gazdagodását, és az egyházzal karöltve mondvacsinált indokokkal …
- Áúú…! A polgármester belerúgott a bokámba. Visszagondoltam, és rájöttem mit mondtam. Nem baj, nem jöhetek zavarba, jó családból való vagyok, a dán király is rokonom.
- Úgy értem, hogy az egyházat kihasználva …, bizonyára csak nyelvbotlás volt. Tehát mondvacsinált indokokkal, ki akarták véreztetni az itt kialakulóban lévő települést. Ezt azonban megakadályozta maga Brabant hercege, aki megadta a kereskedőknek a kiváltságlevelet. Ennek viszont az volt az ára, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehetünk függetlenek Brabant hercegségétől, és mindig neki fogunk adót fizetni, valamint árumegállítási jogot nem kaphattunk, a diplomáciai zavargások elkerülése miatt… A kereskedőknek ettől függetlenül, így is megérte, tehát belementek. Így lett önkormányzatunk, ami tarthat vásárokat, bíráskodhat a városlakók fölött, és saját rendeleteket is hozhat. Ide települt a plébánia is, és felépítették szépséges templomunkat. Most szeretném megkérni Őméltóságát, hogy fáradjon be a hordszékébe, és induljunk el, városi körútjára.
Amíg Őméltósága készülődött megkérdeztem a polgármestert.
- Uram, nem kellene megkérni őméltóságát, hogy vegye le az ékszereit?
- Ugyan Wittelsbach! Hogy lehet ilyen szemtelen? Örüljön, hogy ezek után nem rúgatom ki, ha túléli ezt a mai napot!
Ezen a mondaton már nem is gondolkoztam, tudomásul vettem és elindultunk.
- A városházából kilépve rögtön láthatja városunk ékes főterét. A kövezés egyedülálló ebben a városban, erre különösen büszkék vagyunk.
Megláttam pár ékszer nélküli, kikent-kifent kereskedő feleséget. Nem akartam, hogy Őméltósága megtudja, hogy tilos az ékszerviselés, ezért gyorsan más irányba tereltem a figyelmét.
- Őméltósága arra láthatja a templomunkat, és a paplakot, valamint a bencés kolostort. Arra hátrébb láthatóak a kereskedők emeletes házai. Ettől függetlenül egy házban csak egy kereskedő lakik, de mind nagyon gazdagok. Itt látható a piactér, városunk másik ékköve. Ez az elosztó a helyi kereskedelemben, itt kapható minden nyugati iparcikk, keleti termény, valamint a Waal-vidéki liszt, posztó és fapapucs. Ahogy itt kiérünk, a belső falból meg is látjuk a Waal folyót. Ez a hosszú utca végig követi a városkaputól a kikötői negyedig a Waal medrét. Itt rengeteg iparosház található. A városban az utóbbi időben elindult a hajógyártás. Ma már az azt segítő iparágak céheihez tartoznak ezek a házak. Rengeteg szép muskátli van az ablakokban, bár a múlt heti nagy esőzések miatt a kövezés kicsit most sáros. Ebben az utcában van csatornaelvezetés is, hogy a kereskedőket szép látvány fogadja. Ez egyben segít megfékezni a járványokat és a patkányok elszaporodását, véleményem szerint igen praktikus. Itt látható a vitorlakészítő negyed, a város egyik büszkesége. A legjobb minőségű vitorlákat gyártjuk itt, amit egy vitorláshajó csak viselhet. Majdnem elfelejtettem! A város rendjét szabályozza, hogy éjjel tilos a zajcsapás, és hogy a belvárosban, a hosszú utcában, és a kikötői negyedben plebejusoknak szigorúan tilos lakni. Valamint a városban van egy vészharang, amit minden teljes polgárjoggal rendelkező lakos jogosult megkongatni, de ha nincs igazi vész, akkor büntetést kell fizetnie. És meg is érkeztünk a kikötői negyedbe. Itt a tenger, ez pedig már az Angol-csatorna. Gyönyörű a kilátás. Hajók jönnek-mennek a messzeségben. Ez itt a kikötői épület, amaz pedig a hajógyár.
-És mi van arra?
-Semmi Őméltósága, csak szegények.
Engem lepett meg legjobban őméltóságának ez a kérdése, főként azért, mert úgy gondoltam már elaludt.
- Nem baj, menjünk el arra!
- Ahogy őméltósága óhajtja!
Bevezényeltem a hordszéket a szűk utcába. Még a nap se nagyon sütött be, sőt sáros volt az út. Kár volt felvennem a legszebb cipőmet. A Pestisdoktor még mindig kint állt maszkban. Bár már régóta nem volt pestis, meggyőződése volt, hogy még visszatérhet. Öt koldus jött oda hozzám az utcában. Az egyik ház ablakából majdnem a fejemre borítottak egy vödör Isten tudja mit… Nyomasztó volt az egész, ritkán jártam a városnak ezen részébe.
- Uram! Ha gondolja, megnézheti a Zsidónegyedet, nagyon autentikus az évnek ebben a szakában.
- Nem. Inkább álljunk meg itt!
Megálltunk. Intett, hogy lépjek közelebb. Egy patkány még elfutott a lábam alatt, mire odaértem.
- Mondja maga tényleg a dán király rokona?
- Igen Őméltósága, atyai ágú rokonom.
- Tudja maga, hogy Dánia megtámadta Mecklenburg nemzetét?
- Nem tudtam Uram.
Nem tudtam mire akart ezzel kilyukadni, de majd összerezzent a gyomrom.
- És még hazudik! Maga alávaló kém! Azonnal megöletem magát!
Köpni nyelni nem tudtam a meglepettségtől, mire észbe kaptam, már lógtam az akasztófán. Még egy imát elmondtam, és lassan, lassan, kihunyt belőlem az élet.
***
A munkát segítő saját készítésű gondolkodástérkép megtekinthető itt: https://www.goconqr.com/mindmap/28945540/k-z-pkori-v-ros-beadand-
- A városházából kilépve rögtön láthatja városunk ékes főterét. A kövezés egyedülálló ebben a városban, erre különösen büszkék vagyunk.
Megláttam pár ékszer nélküli, kikent-kifent kereskedő feleséget. Nem akartam, hogy Őméltósága megtudja, hogy tilos az ékszerviselés, ezért gyorsan más irányba tereltem a figyelmét.
- Őméltósága arra láthatja a templomunkat, és a paplakot, valamint a bencés kolostort. Arra hátrébb láthatóak a kereskedők emeletes házai. Ettől függetlenül egy házban csak egy kereskedő lakik, de mind nagyon gazdagok. Itt látható a piactér, városunk másik ékköve. Ez az elosztó a helyi kereskedelemben, itt kapható minden nyugati iparcikk, keleti termény, valamint a Waal-vidéki liszt, posztó és fapapucs. Ahogy itt kiérünk, a belső falból meg is látjuk a Waal folyót. Ez a hosszú utca végig követi a városkaputól a kikötői negyedig a Waal medrét. Itt rengeteg iparosház található. A városban az utóbbi időben elindult a hajógyártás. Ma már az azt segítő iparágak céheihez tartoznak ezek a házak. Rengeteg szép muskátli van az ablakokban, bár a múlt heti nagy esőzések miatt a kövezés kicsit most sáros. Ebben az utcában van csatornaelvezetés is, hogy a kereskedőket szép látvány fogadja. Ez egyben segít megfékezni a járványokat és a patkányok elszaporodását, véleményem szerint igen praktikus. Itt látható a vitorlakészítő negyed, a város egyik büszkesége. A legjobb minőségű vitorlákat gyártjuk itt, amit egy vitorláshajó csak viselhet. Majdnem elfelejtettem! A város rendjét szabályozza, hogy éjjel tilos a zajcsapás, és hogy a belvárosban, a hosszú utcában, és a kikötői negyedben plebejusoknak szigorúan tilos lakni. Valamint a városban van egy vészharang, amit minden teljes polgárjoggal rendelkező lakos jogosult megkongatni, de ha nincs igazi vész, akkor büntetést kell fizetnie. És meg is érkeztünk a kikötői negyedbe. Itt a tenger, ez pedig már az Angol-csatorna. Gyönyörű a kilátás. Hajók jönnek-mennek a messzeségben. Ez itt a kikötői épület, amaz pedig a hajógyár.
-És mi van arra?
-Semmi Őméltósága, csak szegények.
Engem lepett meg legjobban őméltóságának ez a kérdése, főként azért, mert úgy gondoltam már elaludt.
- Nem baj, menjünk el arra!
- Ahogy őméltósága óhajtja!
Bevezényeltem a hordszéket a szűk utcába. Még a nap se nagyon sütött be, sőt sáros volt az út. Kár volt felvennem a legszebb cipőmet. A Pestisdoktor még mindig kint állt maszkban. Bár már régóta nem volt pestis, meggyőződése volt, hogy még visszatérhet. Öt koldus jött oda hozzám az utcában. Az egyik ház ablakából majdnem a fejemre borítottak egy vödör Isten tudja mit… Nyomasztó volt az egész, ritkán jártam a városnak ezen részébe.
- Uram! Ha gondolja, megnézheti a Zsidónegyedet, nagyon autentikus az évnek ebben a szakában.
- Nem. Inkább álljunk meg itt!
Megálltunk. Intett, hogy lépjek közelebb. Egy patkány még elfutott a lábam alatt, mire odaértem.
- Mondja maga tényleg a dán király rokona?
- Igen Őméltósága, atyai ágú rokonom.
- Tudja maga, hogy Dánia megtámadta Mecklenburg nemzetét?
- Nem tudtam Uram.
Nem tudtam mire akart ezzel kilyukadni, de majd összerezzent a gyomrom.
- És még hazudik! Maga alávaló kém! Azonnal megöletem magát!
Köpni nyelni nem tudtam a meglepettségtől, mire észbe kaptam, már lógtam az akasztófán. Még egy imát elmondtam, és lassan, lassan, kihunyt belőlem az élet.
***
A munkát segítő saját készítésű gondolkodástérkép megtekinthető itt: https://www.goconqr.com/mindmap/28945540/k-z-pkori-v-ros-beadand-
Írta: Strasszer Márton 9.C
Megjegyzések
Megjegyzés küldése