Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2021

Különleges módon lezáruló négy tanév - Ballagási mozaikinterjú

Kép
Iskolánk most ballagó diákjainak sajnos nem a megszokott módon zajlott le az utolsó két tanévük az iskolánkban. Az elmúlt 4 tanévük 40 iskolai hónapjából 10 hónapot kellett digitális távoktatásban tölteniük, azaz a gimis éveik negyedét. Ebből következőleg nekik más volt átélni a középiskolát, mint az előttük ballagó évfolyamoknak. Megtapasztalhatták a digitális távoktatás előnyeit és hátrányait egyaránt. Kevesebb időt töltöttek együtt, nem lehetett szalagavatójuk és hagyományos ballagásuk sem. Ebben a cikkben négy végzős diákunk érdekes válaszait olvashatjátok, akiket a kialakult helyzetről és a középiskolás éveikkel kapcsolatos emlékeikről kérdeztem. A középiskola befejezésével úgy érzed, hogy vége van valaminek, vagy inkább úgy érzed, hogy valami új kezdődik az életedben? Papp Eszter Dorka (12. A): Úgy érzem, hogy egy fontos időszak zárul le az életemben, mégiscsak négy évet tölthettem gimnáziumunk falain belül. Az egész életünkhöz képest ez a négy év annyira nem tűnik soknak, mégis ...

A ballagási szokásokról

Kép
A ballagás a diákok életében egy nagyon fontos esemény, hiszen ahogy a beszédekben is mondani szokták: "Egy ajtó bezárul, de helyette kinyílik egy másik, amely bevezet minket a Nagybetűs Életbe.” A ballagási ünnepséget minden évben április végén vagy május elején tartják. Az ünnepség főszereplői pedig nem mások, mint a végzős diákok, akik az iskolában töltött évek alatt kitartóan tanultak, hogy a későbbiekben megtudják valósítani a céljaikat. Elhagyják a "második otthonukat", ahol rengeteg tudást, barátot, emléket szereztek és lezárják gyermekkoruk egyik legjelentősebb szakaszát. Az 1870-es években alakult ki ez a hagyomány, az akkor még Magyarországhoz tartozó Selmecbányán, ahol a Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatói bejárták a városban lévő kedvelt helyeiket és elbúcsúztak az iskolától. Ez a hagyomány később elkezdett terjedni és a XX. századra már megszokott lett ez az esemény. A ballagást megelőző szokások közé tartozik a bolondballagás, amely az iskola hagyomá...

Ti küldtétek #12 - Kreatív feladatok Vajda János költészetéhez

Kép
Az alábbi anyagok a jelenlegi 12.B osztály tavalyi munkái; Vajda János verseihez készült limerickek és egy illusztráció. *** Volt egy költő Vajda János, Verseket írt, milyen bájos. Eleget szenvedett, Sokat epekedett, Életében nem lelt boldogságot. Nagy szerelme volt a Gina, De nem mentek együtt moziba. Férjhez ment máshoz, Nem a Vajdához; Szomorú egy élet biza' ( Csőszi Csenge ) -- Montblanc csúcsát nem éri se nap se szél Ez a hasonlat melyről mindenki beszél Ahol Vajda János szerelmi lírája Gina kedvesét bírálja Nézzük hát Jancsi mit mesél! ( Karádi Kristóf ) -- Én az üstökös száguldok egyenest az égen át Az emberek nem hallják a költői szív dalát Fényes csíkot húzok, de szép Testem viszont igen nehéz Egyszer rájuk hull talán ( Siklér Zsombor ) -- Vajda feleségül Rózát vette, de élte végéig Ginát szerette. Bárhogy epekedett ő, nem lett övé a nő, bálványa koporsóját fizethette. ( Varga Tamás ) --   Bedő Csenge illusztrációja a Husz év múlva című vershez:

Könyvajánló: Guruljunk együtt! Ragadozó városok

Kép
Philip Reeve brit író 2001-ben megjelent Ragadozó városok  című könyve (egy négy részes sorozat első kötete, azóta 2018-ban egy film is készült belőle ) hihetetlen érdekes utazás egy kitalált jövőbe. Ez a sci-fi és ifjúsági regény teljesen megigézi az embert egy olyan világgal, ami akár talán a későbbi századokban az emberiség számára is létrejöhet, ha tényleg eljutunk egy olyan fejlett szintre. Persze én személy szerint remélem, hogy inkább nem, mert bármennyire jó és csodás, hogy van egy ilyen fiktív történet, maradjon is ott benne ez a gondolat. Miről szól? A városokat átalakították guruló szerkezetekké, amik mindenfelé mozoghatnak a világban. Ezeknek a hangzásra kocsira emlékeztető masináknak van egy törvényük, miszerint a nagyobb városok megeszik a kisebbeket. Igen, szó szerint bedarálják egymást. Hogy ez mire jó? Leginkább a túlélés miatt szükséges ezt tenniük, de talán ezt máshogy is meglehetne oldani. Történetünk London városából indul, ahol egy fiatal fiú, Tom is él. Lond...

"Legyen bennetek tudatos kíváncsiság" (Hős Patrícia interjúja Fahidi Évával)

Kép
Kép forrása: Fahidi Éva Facebook oldala   2021. január 25-én Fahidi Évával, a holokauszt túlélővel, írónővel és színésznővel készítettem interjút a járványhelyzetre tekintettel a Skype-on. Fahidi Évához köthetők többek között A Dolgok Lelke és A szerelem alanya és tárgya című könyvek, valamint a Tünet Együttessel közösen készített  Sóvirág című színházi előadás, amit a Vígszínházban mutattak be. Rengeteget mesélt életéről, tapasztalatairól, a holokausztban elszenvedett élményeiről, illetve üzent is a nekünk, fiataloknak. Mik azok, amik Önnek a legnagyobb örömet szerzik az életében? Mindig az, amikor az ember csinál, létrehoz valamit. Annak tudsz a legjobban örülni, ha például megírsz valamit, és jól sikerül. Gyakran mondom, hogy az egész életemben nagyon fontos a mozgás. Lehetett táncolni és sportolni. Nagyon sokat tornáztam. A tornázás azért nagyon jó dolog, mert nem kell hozzá eszköz, nem kell hozzá konditerem. Nagyszerűen eltornázgat az ember magában akárhol. Kitereget e...

Ti küldtétek #11 - Versposzter

Kép
 A versposztert készítette: Lukács Zsuzsanna 10.B Szenes Hannáról itt , itt és itt olvashatsz bővebben.

Beszámoló a német nyelvű vitaversenyről

Kép
A Jugend debattiert verseny iskolai fordulójának első helyezettje Sipos Sándor Henrik 11.E. (2. hely: Knoch Dorottya , 3. hely: Nagy Zoé Gabriella , 4. hely: Kersák Viktória [mindhárman a 10.C osztályból] ​ Hollóvári Petra és Radó Lilla (9.C) beszámolói az iskola honlapján olvashatók. Az alábbiakban Sipos Henrik Sándor ír a versenyről : Sipos Sándor Henrik vagyok, 11.E osztályos tanuló. A vitaverseny lehetőségéről már kilencedik osztályban hallottam Gáll Tanárnőtől, teljesen ismeretlen terepre tévedtem. Elsőévesként belevágtam ebbe a kalandba, amely nagyon jó döntésnek bizonyult. A versenyt számos felkészülési délután és szakkör előzte meg, melyeken leginkább játékos és vicces feladatokkal töltöttük az időt eleinte, bár már ezek is rendkívül fontos tudást adtak a későbbi versenyre. Az első versenyt rengeteg szakkör előzte meg, amit tanáraink, már végzett diákok lelkiismeretes munkája tett lehetővé. Az első verseny előtt az izgalom a tetőfokára hágott. Az iskolai forduló első köré...

Ti küldtétek #10 - Dalszövegek angolórán

Kép
Az online oktatás során, a nehézségek ellenére angolórán sok új típusú feladatot volt lehetőségünk kipróbálni. Ezek közé tartozott egy nagyon érdekes feladat: dalszövegeket kellett írnunk (természetesen angolul) különböző műfajokban. Már maga a feladat megoldása is nagyon szórakoztató volt, a szövegek felolvasása pedig még viccessebre sikeredett. Remélem a kedves olvasó is élvezni fogja a „remekműveket”!   Orosz Polett 11.B A dalszövegeket a 11.B osztály angolcsoportja írta. A képek kattintásssal nagyobb méretben is megtekinthetők.

József Attila halála - az örök rejtély

Kép
József Attila Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Ezen a napon minden évben rengeteg programmal – például előadóestekkel, könyvbemutatókkal, versmaratonnal, irodalmi versenyekkel, koncertekkel – tisztelegnek a költészet előtt, bár természetesen idén ezek a programok az online térbe helyeződnek. A költészet napja 1965-től esik erre a napra, József Attila születésnapjára. József Attila a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, műveit nagyon sokan ismerik, tanítják általános iskolában, középiskolában, nem találni Magyarországon olyan embert, aki legalább egy verssorát, gondolatát ne tudná. Verseit megzenésítik, színészóriások szavalják. Gazdag életműve a mai napig számtalan módon inspirálja a művészeket és átlagembereket is. Ismerjük rövid életének fontosabb pontjait, mozzanatait, fájdalmas gyermekkorát, sanyarú sorsát, személyiségének összetettségét, különlegességét, pszichés problémáit, és tudjuk, hogy 32 éves korában, 1937. december 3-án hunyt el, Balatonszárszón, elg...

Ti küldtétek #9 - Egy középkori város

Egyszer egy napon, a városi tanács polgármestere odalépett hozzám. Jó öreg volt már, és én akartam a székébe kerülni, ezért bájos mosollyal köszöntöttem. -Wittelsbach! Trier érseke úgy döntött, hogy látogatóba jön hozzánk! A Te feladatod lesz, hogy körbevezesd a városban, és megmutass, elmondj neki mindent! -Uram, ha szabad tudnom, mi célból érkezik ide az érsek úr? -Ezt nem kötötte az orromra, holnap pont délben érkezik hintóval! A díszünnepség megszervezésével már megbíztam Ludwig van Haagent. -Pont azt a pojácát? - gondoltam magamban. Annyira felidegesített, hogy az a talpnyaló Ludwig kapta meg a feladatot, hogy meg sem fordult a fejemben, miért nem a plébános úr fogadja őszentségét. Másnap délben, megérkezett az érsek úr. Elmondták a szokásos köszöntőket, megették az ebédet és bemutattak neki. Én illedelmesen kezet fogtam vele, és elindultam egyenesen. A polgármester visszarángatott.   -Wittelsbach! Maga meg mit csinál? Őméltósága a város történetét itt akarja meghallgatni. -No...

Három kevésbé ismert, mégis nagyszerű sorozat

Kép
Aki érti és szereti a humort, bizonyára számtalon olyan filmet és sorozatot fel tud sorolni, amin sírva lehet röhögni. Én is közéjük tartozom. De vannak olyan sorozatok, amelyek nem váltak olyan népszerűvé, mégis megérdemelnék, hogy többen ismerjék. Lássunk hát három kevésbé ismert sorozatot, amelyek garantálják a jókedvet. Waczak szálló Egy 1975-ös angol komédia, John Cleese főszereplésével, akit többen ismerhetünk a Harry Potter-filmekből (Félig fejnélküli Jack). John Cleese a Monty Python egyik állandó alakja. A sorozat a szálloda vezető (Basil Fawlty) és felesége (Polly Sherman) mindennapjairól szól. Természetesen elengedhetetlen az ilyen komédiákban, hogy valaki ne legyen agybajos, de minimum gyagyás, ezt a vicces szerepet itt Basil képviseli. Vannak gyengébb részek, de a többségen elképesztően jól lehet szórakozni. IMDB oldal: https://www.imdb.com/title/tt0072500/ Kockafejek Próbálta már kikapcsolni, bekapcsolni? Ez a kérdés egy szintén brit komédiasorozatból lehet ismerős. E...